Szlifka Andor (1887-1942)
Az SSE első legendásnak tartott labdarúgója 1903-ban mutatkozott be az acélgyáriak gárdájában. A sok-sok kemény labdarúgó csata után jött az első világháború. Fogságba esett, és Oroszországba került, ahol hét évet töltött el, de ott sem lett hűtlen a labdarúgáshoz. Megalakította a magyar hadifoglyok csapatát, és hét éven keresztül veretlenül szerepeltek Oroszországban. Innen hazatérve 1923-ig kergette a labdát az SSE csapatában. Húszévi pályafutás után sem lett hűtlen az acélgyáriakhoz, a csapat szertárosa lett. Később a csapat edzői teendőit is ellátta. Barátja rábeszélésére aztán sípot vett a kezébe, és a „fekete ruhában” is az NB II-ig vitte.
Rigó Ferenc (1901-1968)
A fiatalember 1917-ben került be az első csapatba, és két évtizeden át volt az SSE meghatározó játékosa. Állandó pánikban tartotta a védőket, kiváló fejesgóljai maradtak emlékezetesek. A Rigó-Viroszták balszárny szinte kétségbeesésbe kergette az ellenfeleket. Briliáns technikájával, remek fejjátékával és páratlan játékintelligenciával uralta a terepet. 37 évesen még a magyar futball első osztályába vezérelte kedvenc csapatát, ám a Nemzeti Ligában már nem szerepelt. Csendes házasember volt, a focin kívül más szenvedélye nem akadt. Klubhűség volt benne a javából! Még az sem jutott eszébe, hogy kivételes tudását másutt, kedvezőbb körülmények között kamatoztassa.
Viroszták Lajos (1901-1966)
Tősgyökeres salgótarjáni volt, 1913-ban ismerkedett meg a focival, édesapja varrt neki egyet a gyárban. 16 évesen játszott először az SSE csapatában, és rögtön három gólt rúgott. Később három évig a hadseregbajnok csapatban játszott. Leszerelés után próbajátékon volt a Ferencvárosnál. Szülői rábeszélésre azonban itthon maradt. A kiváló sportember közel negyedszázadon keresztül viselte a csapat kék-fehér mezét. 1937-ben akasztotta szögre a góllövő cipőjét. Visszavonulása után megszervezte az SSE ifi csapatát, ahol jobbnál jobb játékosokat nevelt. A legifjabb nemzedék labdarúgásban tevékenykedő nevelője volt.
Vics Antal (1904-1984)
1921-ben már az SSE nagycsapatában játszott. Elnyűhetetlen, régi bútordarabnak számított, és még évekkel később az NB I-es acélgyári gárdában is a legkiválóbbak közé tartozott. Gyors és kemény jobbhátvéd volt, nem akadt szélső, aki lefutotta volna. Olyan rúgótechnikával rendelkezett, hogy bokából képes volt ötven méterre elrúgni a labdát. Hiába volt a neves fővárosi egyesületek invitálása, maradt szülővárosában. Több mint húsz alkalommal került be az Észak- Magyarország válogatottjába. Veterán játékosként oroszlánrészt vállalt abban, hogy az SSE 1938-ban feljutott az élvonalba. „Öregségére” egy esztendőt a magyar élvonalban játszott végig.
Kővágó Károly (1912-2001)
Tősgyökeres acélgyári, már az édesapja is itt dolgozott. 14 éves korában jelentkezett az ifi csapatban, és 17 évesen mutatkozott be az SSE felnőtt csapatában, ahol hátvédet játszott. Az ügyes hátvéd kétszer is játszott az ifi válogatottban, majd a felnőttek között is bekerült az északiak legjobb csapatába. A harmincas években egy idényt a Stécében is eltöltött, és megnyerték az északi ligát. Aztán visszatért az acélgyáriakhoz, ám az SSE évszázados történetének legnagyobb évében, az NB I-ben viszont már nem viselte a kék-fehér szerelést, mert egy jó nevű fővárosi csapathoz, a Vasashoz igazolt. 1938-ban ott játszott, azonban egy súlyos sérülés derékba törte a pályafutását.
Misecska Sándor (1916-1990)
Ízig-vérig acélgyárinak számított, ősei a Rima völgyéből érkezett gyáralapítók. Fiatalkorában jó tekéző és futó volt, de még a 17 évét sem töltötte be, és már az SSE felnőtt csapatában játszott. Balszélsőként indult, de az élvonalban már a balfedezet posztján játszotta végig a bajnokságot. A Manyasz-Hercsik-Misecska fedezetsort ma is legendaként emlegetik az acélgyári futball hívek. Hosszú pályafutása során soha nem hagyta el szeretett egyesületét. A visszavonulása után edzőként dolgozott a felnőtt csapatnál is, és egy ideig segítette más klubok szakmai munkáját is. Szerette a társaságot, élete végéig aktív természetjáró volt.
Oláh Géza (1925-2003)
1940-ben kezdte sportpályafutását, előbb bokszoló, majd birkózó volt. 1943-ban mutatkozott be az SSE csapatában a fiatal, 18 éves kapus, aki azonnal kitűnő védéseivel hívta fel magára a figyelmet. Rövid SSE pályafutását az 1944-es év szakította félbe. A háború idején elhurcolták, majd fogságba került. 1946-ban került újra haza, s amikor megtudta, hogy az SBTC-nél már évek óta kapusgondokkal küzdenek, a bányászoknál jelentkezett. Aztán a bányász csapat kapujából évekig nem lehetett „kirobbantani”. 318 alkalommal őrizte az SBTC kapuját, és 3 alkalommal az ötvenes évek Aranycsapatában is helyet kapott.
Szabó Albin (1920-2001)
1920-ban Salgón kezdett futballozni, 1938-tól játszott az SSE-ben a csatársorban az öccsével együtt. Az NB I-ben még nem kapott helyett, de 1940-től éveken keresztül az NB II-ben rúgta és fejelte a gólokat. Egy alkalommal az ifjúsági válogatottban is szerepelt Bécs csapata ellen. 1945-ig játszott a csapatban, majd a háború elragadta. Fogságba került, a táborban rendszeres játszottak mérkőzéseket. Folyamatosan játékban volt, ezért nem volt meglepő, hogy hazatérése után az SBTC csapatához „igazolták”. 88 első osztályú mérkőzésen 38 gólt lőtt az ellenfeleknek. 1950-től visszatért az acélgyári csapatba, majd itt akasztotta szögre a „focicsukát”.
Szojka Ferenc (1931-2011)
A gyári környezetben cseperedő fiú hamar tanúbizonyságot tett labdaszeretetéről. 1947-ben Turán István edző, a fiatal tehetséget 16 évesen már a felnőtt csapatban szerepeltette. 1949-ben már a magyar ifjúsági válogatottban szerepelt. A pályafutása innen indult felfelé. 1950-ben leigazolta balfedezetnek az SBTC. Soós Károly azonban áttette őt jobbfedezetnek, és ettől kezdve övé lett az ötös mez. 1950-től 1966-ig szerepelt a bányászoknál, ahol 369 mérkőzésen 23 gólt lőtt. A válogatott színeiben 28 találkozón egyszer talált a hálóba. 1952-ben olimpiai aranyérmet, 1954-ben világbajnoki ezüstérmet szerzett a csapattal. 1956-ban az év legjobb magyar játékosának választották. Az SKSE Stadiont 2007. óta Szojka Ferenc Stadionra keresztelték.
Csala János (1921-2008)
Ökölvívó szeretett volna lenni, három évig Budapesten öklözött, megszerette a kemény sportágat. Amikor azonban 1941-ben hazakerült, azonnal leigazolta az SSE. Két hét múlva már a felnőtt csapat kapuját védte. Erős mezőnyben, a Felvidékkel és Erdéllyel összevont nemzeti bajnokságban szerepelt a csapattal. A háború után mindent elölről kellett kezdeni. Hamar összeállt egy jó társaság, nagyszerű mérkőzéseket játszottak. Védett az északi-liga válogatottjában is. Hívták fővárosi csapatokhoz, de ő hű maradt az acélgyárhoz. Továbbra is az NB II-es gárda kapuját őrizte, mígnem 1953-ban visszavonult. Ettől kezdve 10 évig volt a pálya gondnoka.
Kuhl (Csete) Antal (1926-1989)
Budapesten született, 12 éves korában már igazolt játékos volt, 17 évesen a BLASZ első osztályában játszott. 1947-ben igazolt az SSE csapatához. Középcsatárként került a csapatba, de az évek során a kapust kivéve minden poszton szerepelt. Pályafutása során rengeteg gólt szerzett. Tehetségére hamar felfigyeltek, hívta őt a Vasas, a Honvéd, a Ferencváros, az SBTC, de ő egyik csapathoz sem ment. Az SVSE-ből bekerült Északkelet-Magyarország válogatottjába is. 1955-ben befejezte a pályafutását, üzemi mérkőzéseken játszott. 1960-ban újra csatasorba állt, rövid ideig játszott az NB III-as csapatban. Mindig sportszerűen élt, példaképe a fiataloknak.
Zólyomi István (1938-2009)
Birkózással kezdett az SSE-ben, 1954-ben a Baglyasalja igazolt játékosa volt. 1956-ban mutatkozott be az SVSE nagycsapatában, 18 éves korában. A tehetséges jobbszélső a folytatásban is igazolta különleges képességeit, hiszen sok gólt szerzett a kék-fehér színekben. 1962-ben porcműtéten esett át, majd edzőként foglalkozott a serdülőkkel. 1968-ban a SÜMSE-hez igazolt, ahol megyei I osztályú bajnokságot nyert. A feljutott csapattal az NB III-ban fejezte be az aktív pályafutást. Pályája során meghívást kapott a megyei ifjúsági, a megyei, az utánpótlás- és az NB II-es válogatottba is.
Pálmai József (1942-2012)
A labdarúgással már 9-10 éves korában megismerkedett, eljutott az iskolaválogatottságig, ahol gólkirály lett. 1956-ban az úttörő olimpia országos döntőjéig jutottak. 1958-ban az SSE ifjúsági csapatával bajnokságot nyert, és bekerült a megyei ifjúsági válogatottba. 1959-ben mutatkozott be a felnőtt csapatban, és első mérkőzésén két góllal járult hozzá a csapat sikeréhez. 1962-től Gyöngyösön volt sorkatona, majd leszerelése után 1964-től 1974-ig játszott az SKSE csapatában. 1968-ban porcműtéten esett át, de sikeres rehabilitáció után, ami teljes gyógyulást hozott, visszatérhetett a zöld gyepre. A 17 éves pályafutása alatt mindig hűséges tagja volt az egyesületnek. Sokáig az öregfiúk csapatának aktív tagja, majd menedzsere volt.
Rozgondi Pál (1942-)
A hatvanas évek egyik legszorgosabb gólszerzője 1958-ban debütált az NB II-es együttesben. Csatárjátékával, góljaival rendre őrületbe kergette az ellenfeleket. 1963-ban az SBTC leigazolta. A katonaság után visszatért az SKSE NB II-es csapatához. A remek csatár számára minden adott volt egy jobb futball karrierhez, a sérülések azonban meggátolták a további sikereket. Térdét háromszor műtötték. Somoskőújfaluban, az NB III-ban fejezte be az aktív játékot. Sporttal nem szakított, az SBTC NB II-es asztalitenisz csapatának volt tagja. A városi sportfúzió után átváltott a teniszre, ahol szintén NB-s játékos lett.
Pünkösdi József (1944-)
Antal Lajos (1944-)
16 évesen a somosi felnőtt csapatban szerepelt, amit egy komoly sérülés szakított meg. Műtét után 1967-ben a Somosi Építőkben 30 gólt szerzett. 1968-tól leigazolta az SKSE csapata. Az első bajnoki mérkőzésen az ő két góljával nyert a csapat, a hetedik mérkőzésen három fejesgólt szerzett a csapatnak. Kevésen múlt, hogy a csapat nem nyerte meg az NB II-es bajnokságot. Rengeteg felejthetetlen mérkőzésen játszott, volt házi gólkirály, és második helyezett. 1975-től a Somoskőújfalu gárdájában két évet még aktívan játszott levezetésként. Beállósként és középhátvédként kamatoztatta a rutinját. Sokáig az öregfiúk csapatának aktív tagja volt.
Földi Attila (1952-)
Pályafutását a Salgótarjáni Sportiskolában kezdte Szabó Géza keze alatt. 1967-től került az SKSE ifjúsági csapatához. 1970-ben szerepelt először a felnőtt csapatban. Katonaság után lett stabil tagja a Szojka Ferenc edzette csapatnak. Az NB III-ban megnyert bajnokság során gólkirályi címet szerzett. 1973-tól két évig a Vasas NB I-es játékosa volt. 1975-ben leigazolta az SBTC, ahol 295 mérkőzésen 107 gólt szerzett. Ebből 23 az élvonalban, 84 a másodosztályban jött össze. 1985-ben súlyos sérüléssel szakadt félbe a pályafutása. Levezetésként alacsonyabb osztályban még szerepelt, majd az SKSE technikai vezetője volt. Jelenleg edzőként dolgozik.
Oláh Zoltán (1957-2016)
A Salgótarjánban született fiatalember kapusként kezdte, 1968-ban lett igazolt labdarúgó. Rigó Lajos edző irányításával a Vasas ifjúsági tornán döntőt játszottak, második helyet szereztek, ahol azonban már a 10-es számot viselte. A felnőttek közé 1973-ban került, ekkor beválasztották a megyei ifjúsági és a Vasas szakszervezeti válogatottba. 1978-tól Sirokon, majd a katonaság alatt Miskolcon játszott. 1981-ben Egerben szerepelt, de egy sérülés megakadályozta a magasabb osztályú szereplést, és visszakerült Sirokra. 1984-ben az újjáalakult SKSE csapatát erősítette, majd visszavonult. Pályafutása során szíve mindig az SKSE csapatához húzta.
Horváth Zsolt (1966-)
Az „életveszélyes” csatár Egerben született, pályafutását Sirokon kezdte, majd Egerben 16 éves korában bemutatkozott az NB II-es felnőtt csapatban. Az országos ifi válogatottban is szerepelt, de kimaradt a moszkvai EB aranyérmes csapatból, pedig előtte egy svájci tornán gólkirály volt. Kazincbarcikán kis híján felkerültek az NB I-be. Aztán Recsk következett, majd 1989-ben került az SKSE csapatához. Számtalan gólt szerezve két év után az SBTC-hez igazolt, ahol 82 mérkőzésen 46 gólt szerzett az NB III-ban és az NB II-ben. 1995-től az SKFC majd a SASE játékosa volt. Később játszott még Nagybárkányban és Somoskőújfaluban is.
Bódi Károly (1965-)
Balassagyarmaton született, Ludányhalásziban kezdett futballozni, már 15 évesen a felnőtt csapatban játszott. Szerepelt a középiskolás csapatban, majd 1984-ben az újjáalakuló SKSE hívta a fiatal játékost, aki igent mondott. A megyei B osztály megnyerése után katonaság következett, Nagyorosziban a megyei I osztályban játszott. Leszerelés után ismét az acélgyári csapatba került, 1991-ben közel került ahhoz, hogy a csapattal megnyerje az NB III-as bajnokságot. A kiváló középpályás rengeteg gólt szerzett, a különböző bajnokságokban lőtt 122 góllal ő vezeti az egyesület összesített góllövő listáját. Játszott még a Síküveggyárban, Szécsényben és Karancskesziben. Az SASE csapatában hagyta abba az aktív labdarúgást.
