Szombaton az SKSE öregfiúk labdarúgó csapata az alapító tag, Pünkösdi József nevére kiírt nemzetközi kupa keretében a szlovák PITE-Fülekpüspöki gárdájával mérkőzött. A Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata által támogatott rendezvénysorozat összecsapásán, a remekül előkészített somoskőújfalui pályán mérkőztek meg a pontokért a csapatok. A szép számú közönség nagy iramú, változatos, senior szinten kiváló összecsapást láthatott.
Az első félidőben mindkét együttes sok helyzetet dolgozott ki, azonban a kapusok vagy a kapufák hárították a lövéseket. A gyors ellentámadások egyikével a félidő vége előtt négy perccel a hazaiak szereztek vezetést. A vendégek két perc múlva szöglet után egyenlítettek.
A második félidőben mindkét csapat sok helyzetet dolgozott ki, azonban a kapusok állták a rohamokat. A fizikailag jobb állapotú szlovák csapat végül felmorzsolta a kohászok erejét, és a mérkőzés vége előtt néhány perccel két gólt tudtak szerezni. A korrekt és nagyvonalú játékvezetés mellett végül a vendégek megérdemelt győzelmet arattak.
SKSE öregfiúk – PITE-Fülekpüspöki 1-3 (1-1). Játékvezető: Elischer. Góllövő: Fülöp illetve Fajd, Lipták, Tóth I.
SKSE öregfiúk: Babják – Egeresi, Juhász, Bozó, Jambrik G., Fülöp, Horváth K., Tóth, Kiss, Muzsik, Grúz. Csere: Chován, Fekete, Horváth Sz., Jambrik M., Szabó I. Csapatvezető: Németh Csaba.
PITE-Fülekpüspöki: Zsilik – Gáspár G., Varga, Tóth T., Adamec, Fajd, Lipták, Molnár, Bogdány, Tóth I., Ali Ahmad. Csere: Bednár, Stevove, Trizna. Csapatvezető: Tóth László. Menedzser: Gáspár Lajos, Spodniak Ferenc.”