A Vasas ifjúsági Labdarúgó Kupa labdarúgó mérkőzéssorozat szerdán a döntőjéhez érkezett. Ezúttal Csepelen került sor a DVTK-Bp. Vasas, valamint a Videoton SC-SKSE labdarúgó mérkőzésre. Az előbbi csapatok a III.-IV. helyért, az utóbbiak az I.-II. helyért küzdöttek. Küzdöttek ám, de nem is akármilyen időben. Orkánszerű szélben és a füves pályára kiírt döntő salakos játéktéren került lebonyolításra. Az előmérkőzésen a DVTK-Bp. Vasas 0:0 eredményt hozott. Tizenegyes rúgásokkal a DVTK bizonyult jobbnak.
Az első-második helyezést eldöntő találkozón az SKSE kezdett jobban. A Videoton a szervezett védekezésre törekedett. Az első negyvenöt percben a kohászok előtt nyílt gólszerzési alkalom. A játékidő második részében a Videoton nyújtott jobb teljesítményt. Ekkor Tóth Cs.-t, az SKSE kapuvédőjét többször is próbára tették a dunántúli csapat csatárai. Az utolsó percekben azonban az SKSE is megszerezhette volna a győzelmet. A találkozó igazi kupaküzdelem után 0:0-ra végződött. A szabályok értelmében öt tizenegyest rúgtak a csapatok.
A Videoton az első büntetőt kihagyta. Az SKSE Tóth E. révén elhúzott 1:0-ra. Majd ismét hibáztak a dunántúliak, így Oláh révén már 2:0-ra vezetett az SKSE. Később 3:1-re alakult az eredmény. És ekkor jött a meglepetés! Az SKSE utolsó két embere hibázott, a Videotoné viszont nem. A büntetőrúgások után így 3:3-ra alakult az eredmény A versenykiírás értelmében ezután addig kellett folytatni a büntetőrúgást, amíg valamelyik csapat nem hibázik. A két együttes 3:3-ig itt is fej fej mellett haladt. Ekkor eldőlt minden. A Videoton játékosa értékesítette a tizenegyest, az SKSE labdarúgója pedig nem. Így ezzel az elmúlt évhez hasonlóan az idén is a Videoton nyerte meg a Vasas Ifjúsági Labdarúgó Kupát.