Flextronics-KSZC – GloboNet-Fekete Sasok 89-79 (13-23, 28-16, 22-10, 26-30), Sárvár, Tinódi Gimnázium, 100 néző, vezette: Görgényi, Mocsai. Flextronics-KSZC: Feigl (2), Kozma (18), Szlávik (22), Pallag (26), Vida (2). Csere: Lóránt (13), Kutasi (6), Varga, Németh, Pajor. Edző: Véha Károly. GloboNet-Fekete Sasok: Major (14), Kollár (2), Hartvich (35), Válek (8), Puskás (18). Csere: Böszörményi, Tiba (1), Petrucsik, Kiss (1). Edző: Farkas Attila. Az eredmény alakulása: 5. perc: 2-11, 8. perc: 9-17, 14. perc: 22-28, 17. perc: 32-35, 23. perc: 45-41, 27. perc: 60-45, 34. perc: 72-59, 38. perc: 85-66. Kipontozódott: Lóránt a 37., Kutasi a 40. percben.
Talán már felesleges szócséplésnek tűnik, annyiszor írtunk ezen a hasábokon a tarjáni kosárlabdacsapatot évek óta sújtó idegenbeli átokról, mégis újra és újra ennél a korántsem szívderítő témánál kötünk ki. Bár szívesen eltekintenénk ennek állandó előcitálásától, kosarasaink minduntalan rákényszerítenek bennünket „siralmas énekeink” megírására. Persze ami azt illeti, az esztendők folyamán igazán volt már időnk megszokni – ha ehhez hozzá lehet szokni egyáltalán -, hogy a Sasok a saját jól belakott fészküktől távoli portyákról az esetek döntő többségében megverten, sőt olykor megalázottan kénytelenek hazakullogni. Korántsem új keletű jelenségről van ugyanis szó, s hogy mennyire megkeseríti, s egyszersmind megnehezíti a tarjániak életét ez a már-már kétségbeejtő méreteket öltő kudarcszéria, annak érzékeltetésére álljon itt pár, egészen megdöbbentő adat. A tarjáni kosárlabda-együttes 1991-es első osztályú debütálása óta, rájátszásbeli mérkőzésen, értsd ez alatt a csoport krémjét tömörítő B I-csoportot, illetve osztályozón, vagyis A-csoportosokkal szembeni csörtéken otthonától távol írdd és mondd, két sikert könyvelhetett el, huszonnégy összecsapáson.
Ami talán a legérthetetlenebb az egész históriában, hogy az évek folyamán számtalan jobbnál jobb játékos (ízelítőül egy pár név a teljesség igénye nélkül: Farkas, Berkics, Skurin, Borók, Carr, Turcsán) és felkészült szakemberek sora (Tatár István, Valaczkay Győző, Farkas Attila) fordult meg a nógrádi megyeszékhelyen, a nóta azonban rendre ugyanaz, s hiába tűnik szinte bevehetetlen várnak a Sasfészek, önmagában mit sem ér az otthoni remeklés. Persze az ember soha nem adhatja fel a reményt, hiszen mint tudjuk, minden sorozat – legyen az akár jó, vagy éppen rossz -, megszakad előbb-utóbb, s egyszer végre idegenben is ki kell jöjjön a lépés, a hazai környezetben valós tudásáról számtalanszor tanúbizonyságot tevő Farkas-csapatnak.
Múlt vasárnap Sárváron nyílt módjuk Major Gergelyéknek a javításra, amelyhez kis túlzással, a B I-csoport utolsó helyén tanyázó, a nyugati oldal másik három továbbjutójával szemben hazai környezetben nyeretlen Flextronics-KSZC-nél kellemesebb ellenfelet keresve sem találhattak volna. A teljes igazsághoz persze hozzátartozik, hogy a házigazdák soraiban szép számmal találhatók sokat látott, rutinos spílerek, mint Kozma Tamás és Pallag Zoltán, illetve tehetséges fiatal kosarasok, mint Szlávik Mátyás vagy Lóránt Péter, ám ahogy Farkas Attila a találkozó előtt nyilatkozta, a többi túra (sorrendben Nagykanizsa, Sopron és Pécs az úti cél), ettől azért rázósabbnak ígérkezik. Márpedig, ha a Sasok valóban komolyan gondolják a dobogóra kerülést, esetleg a feljutást, akkor tekintve, hogy az alapszakaszból magukkal hozott Gödtől és Dianától láthatóan ezúttal sem sok segítségre számíthatnak, meg kell kezdeniük az idegenbeli pontgyűjtögetést, s itt természetesen nem a kiállásért járó egy pontokra gondolunk, hiszen azokkal már tele a padlás.
Nem könnyítette meg a tarjániak helyzetét a hétvégi összecsapáson, hogy egyik legjobbjuk, az egész héten gyengélkedő, s a vírusokkal vívott küzdelemben végül alulmaradó Ughy Albert nem tudta vállalni a játékot, s többen is betegen léptek pályára a Rába-parti városban. Ez azonban a kezdésen nem igazán látszott, hiszen valóságos álomrajtot vettek a vendégek, s pillanatok alatt kilenc ponttal megléptek a kapkodóan játszó, sok dobást hibázó vasiaktól. Az újfent csodálatosan kosárlabdázó, közelről, s távolról egyaránt sikerrel célozgató Hartvich Tamás vezette Sasok bármilyen furcsa a találkozónak ebben a korai szakaszában akár el is dönthették volna a csata sorsát, hiszen jó védekezésüknek köszönhetően minden esélyük meg volt egy olyan előny felépítésére, amely a hazaiak morális összeomlását idézhette volna elő. A helyett azonban, hogy a számtalan kibekkelt akciót követő ellencsapásaikat okosan, ziccerig játszották volna Kollár Balázsék, sokszor kapkodva, előkészítetlen helyzetekből is dobásra vállalkoztak az előny mihamarabbi növelésének reményében, csekély eredménnyel, s mint a folytatásban kiderült súlyos árat fizettek azért, hogy megroggyant riválisukra nem mérték rá a döntő csapást. A második tíz perc elején ugyanis ébredezni kezdett a kómából a házigazda együttes, akik az ifjú Lóránt Péterrel az élen lassan, de biztosan megkezdték tízpontos hátrányuk ledolgozását. Véha Károly tanítványai egyre többször találták meg a réseket a nemrég még oly szilárd vendégvédelmen, ugyanakkor a túloldalon egy röpke Válek feltámadástól eltekintve Hartvich elég magára hagyottan próbálkozott a sárváriak szorításában. Egy perccel a félidő zárása előtt Szlávik triplájával a házigazdák átvették a vezetést, amelyet már többé nem is adtak ki a kezükből.
Szünet utáni kétperces gólcsendnek Kozma vetett véget, ráadásul a vendégek által bevetett zónavédekezés is elég öngyilkos húzásnak bizonyult a távolról remekül dobó házigazdákkal szemben. A vendéglátók hat egymást követő akciója végződött sikeres hárompontossal, s tekintve, hogy a tarjániak az ellen palánkja alatt sem álltak feladatuk magaslatán, csupán a hihetetlen akaraterővel küzdő Puskás Artúr pötyögtetett be olykor egy pár pontot, gyakorlatilag eldőlt az ütközet. A nagyszerűen kezdő Hartvich is eltűnt, bár a középjátékos mentségére legyen mondva, általában ketten-hárman akadályozták a kosárszerzésben, nem éppen a legtisztább eszközökkel. Mindezt megtehették, mivel a játékvezetők sípja a legnyilvánvalóbb szabálytalanságok esetén is néma maradt, sőt, az elmulasztott fújások miértjét tudakoló center kíváncsisága jutalmául még egy technikai hibával is gazdagodott. Az utolsó játékrész elején a szoros emberfogásra váltó látogatók még egy utolsó kísérletet tettek a fordításra, ám Puskás, Hartvich és a végjátékra ébredő Major találatai csupán a záró negyedben helyenként már tizenkilenc egységgel vezető, s a kritikus pillanatokban elsősorban Pallag révén rendre eredményes házigazdák tetemes előnyének csökkentésére bizonyultak elegendőnek.
A tarjáni együttes ismét nem tudott átlépni saját árnyékán, s bár biztatóan kezdték az összecsapást, tündöklésük ezúttal tiszavirág-életűnek bizonyult. A találkozó döntő részében magabiztosan játszó, a Sasok hibáit könyörtelenül büntető sárváriak végeredményben teljesen megérdemelt sikert arattak, ami a forduló további találkozóit elnézve még nagyon sokba kerülhet Puskáséknak. Véha Károly: – Kicsit megilletődötten kezdtük a mérkőzést, azonban Lóránt Péter vezetésével meglódult a szekér. A harmadik negyedben az ellenfél zónáját sikerült átdobnunk és tetemes vezetésre szert tenni, a végén pedig már csak az előny megtartására koncentráltunk. Farkas Attila: – Nagyon tudatosan és jól játszó ellenféltől kaptunk ki. Sajnos azokat a dolgokat, amelyekről azt gondoltuk, hogy hasznunkra lehetnek, nem tudtuk megvalósítani. A hozzáállással elégedett voltam, de ez a mai mérkőzésen kevésnek bizonyult.
