Kadlót Zoltán 1962-ben született Salgótarjánban. A kiváló közép- és hosszútávfutót méltán nevezhetjük Mecser legjobb nógrádi követőjének. A tehetséges fiú 1974-ben került a SKSE-hez. Serdülőként és ifjúságiként is a legjobb hazai versenyzők közé tartozott, s a felnőttek mezőnyében is kitett magáért. Elnyűhetetlen! Húsz éve tartozik a magyar atlétika élvonalába. A remek versenyző 19 éves korában nyerte első bronzérmét (5000 m-en) a felnőttek között, s ettől kezdve szinte futószalagon szállította a sikereket. A hazai felnőtt országos bajnokságokon három aranyérem – 1987-ben 5000 m-en, 1988-ban mezein és 10000 m-en -, tíz ezüstérem és tizenkét bronzérem fűződik a nevéhez a STC, a SKSE, a SKDASE, és a Salgó Öblös-Faipari SC színeiben. Emellett még megyén kívüli klub versenyzőjeként is ért el nem mindennapi sikereket. 1983 és 1997 között tizenöt alkalommal ölthette magára a magyar válogatott címeres mezét. Részt vett három mezei világbajnokságon és 1996-ban a belgrádi félmaratoni versenyen országos csúcsot futott. Ő az egyetlen, aki valamely számban megelőzte Mecsert, – történetesen 1500 m-en -, a megyei örökranglistán. Mindemellett számos hazai és nemzetközi pályaviadalon, mezei, maratoni és utcai futóversenyen ért el szép sikereket. Kadlót dicsőséglistáját még korántsem zárhatjuk le. A kiváló atlétát két évtized után is az ország élversenyzői között tartják számon, s még esze ágában sincs visszavonulni. Amíg Zoli aktív, addig állandóan reménykedhetünk abban, hogy a nógrádi atlétika legszebb lapjai tovább íródnak…