Ha a taglalt időszakot harmadolom, az iskola harmadik időszakában igen megbecsült, igen lelkes, fáradhatatlan pedagógus volt Rákóczi Pista barátom. Jó messziről, Biharkeresztesről ideszármazott fiatalember – 1953-ban került városunkba – az acélgyári iskola, ma Petőfi nevét viselő intézet kitűnő testnevelője, de ami ettől még fontosabb volt, a minden téren az ifjúságot nevelő, összetartó, emberekhez közel kerülni tudó pedagógus nagyon nagy népszerűségnek örvendett. Tizennyolc éven át tanított, sőt még nyugdíjazása után, 1970 után óraadóként is foglalkozott a fiatalokkal, úgy az iskolában, mint a sportpályákon. Sok emlékezetes sikerről számolhatunk be vele kapcsolatban, s volt néhány sportág, melyet ő szerettetett meg a gyerekekkel. Nyugalomba vonulása után sokat foglalkozott kis Salgó alatti kertjével, tervezve ottani nyugodt, kényelmes pihenést. Sajnos, bár szíve gyöngélkedett, mégis véletlen balesetszerű pillanat vitte a halálba. Mind a tantestület és kollégák, mind szűkebb kishazája, a telep és volt tanítványai emlékeztek és ma is, emlékeznek Pista bácsira.
