Jelenleg dr. Gaál Zoltán, a Nógrád megyei Atlétikai Szövetség elnöke. Az APEH megyei igazgatóságának jogi osztályvezetője maga is kiváló atlétának számított. A Petőfi iskola testnevelés tagozatán és a SKSE-ben – Angyal János edző keze alatt – szerette meg az atlétikát. Felsőfokú tanulmányai megkezdéséig, mint magasugró és többpróbázó, korosztályában az országos élvonalba tartozott. 1978-ban, 16 éves korában a Czuder Antal, Tari László, Gaál Zoltán, Pócsa Zsolt összetételű nyolc-próba csapat tagjaként országos bajnoki ezüstérmet szerzett. A fiatal elnök a megye atlétikájának mai helyzetéről nemrégiben a következőket nyilatkozta: – Nagy és gyors fejlődést felelőtlenség lenne ígérni, mert az alapoknál kell kezdeni. Sajnos ma is labilis az egyesületek anyagi helyzete, s legtöbb helyen az iskolákkal sincs érdemleges kapcsolatunk. Ebben szerepet játszik az is, hogy az atlétika – noha alapsportág – nincs megfelelő helyen az iskolák és a szülők által szorgalmazott sportok rendjében. Élő és folyamatos párbeszédet kell kialakítanunk az intézményekkel és a szülőkkel. Természetesen a technikai és a szakemberfeltételeken is jelentősen javítani kell. Jó lenne, ha a Salgótarjáni Kohász stadion sorsa is mihamarabb rendeződne.