Huszonkettedik alkalommal ítélték oda a Nógrád Megye legeredményesebb Sportolója kitüntető címeket azon sportolóknak, akik a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtották az óesztendőben. Az immár két évtizedes hagyományt folytatva idén is ünnepélyes keretek közt köszöntik a 2000-es szavazás legjobbjait január 26-án, délelőtt 11 órától a salgóbányai Medves Hotelben. Olvasóink a díjkiosztóig minden nap találhatnak valamilyen érdekességet a szavazásról, illetve a legjobbnak választott sportolókról.

Sorozatban hatodszor lett a megye legeredményesebb felnőtt női sportolója a Salgótarjáni Acél Atlétikai Club (korábban SKDASE) távolugrónője, Ajkler Zita. Ha ehhez hozzátesszük, hogy 1992-ben a legjobb volt az ifjúságiak közt is, elmondhatjuk: a mindössze huszonnégy esztendős atlétanő komoly arzenállal rendelkezik elismerésből… A ’98-as EB-n hatodik helyet elérő Ajkler számára fordulópont volt a tavalyi esztendő, amikor kivívta az olimpiai szereplés jogát, de hisszük: még nem ez a csúcspontja Zita pályafutásának.

2000-es eredményei: Fedett pályás ob: 1. (635 cm), fedett pályás Európa Bajnokság Gent, távolugrás: 12. (629 cm), Pretoria távolugrás: 1. (657 cm), Bácsalmási Péter emlékverseny Budapest: 1. (659 cm), atlétanők Európa kupája Oslo, távolugrás: 3. (647 cm), Fair Média Kupa Tata, távolugrás: 1. (666 cm), UTE verseny Budapest, távolugrás: 1. (670 cm, új egyéni csúcs), 105. OB Budapest, távolugrás: 1. (663 cm), hármasugrás: 1. (13,74 m, új egyéni megyei csúcs), Balaton bajnokság Veszprém, távolugrás: 1. (665 cm), XXVII. nyári olimpiai játékok Sydney, távolugrás: 24. (636 cm).