Meghalt a király, éljen a király! – leginkább így jellemezhetnénk a megye atlétikaéletének hét végi történését. Megszűnt ugyanis Nógrád megye egyik legeredményesebb klubja, hogy életet adjon egy újnak. Péntek délután megszűnt a Salgótarjáni Kohász Diák Atlétikai Sportegyesület – tudtuk meg Angyal János klubelnöktől, a Magyar Atlétikai Szövetség elnökségi tagjától. A helyén keletkező űrt a Salgótarjáni Acélárugyár Atlétikai Club tölti be, amely a SKDASE valamennyi versenyzőjét átvette.

– Főtámogatónk a Salgótarjáni Acélárugyár Rt. kedvében szeretnénk járni a név és klubváltoztatással – mondta Angyal János. – A korábbi névben szereplő Kohász szócska mára elvesztette értelmét, ráadásul a hosszú név rövidítése elég nyelvtörő volt. Az új névbe főtámogatónk nevét is be tudtuk építeni, mivel az Rt. rövidítése SAC, klubunk is ezt a rövidítést használja majd.

A régi-új klub fedett pályás Európa bajnokságra és olimpiára készülő csillaga, Ajkler Zita szombaton részt vett a budapesti Olimpiai Csarnokban megrendezett fedett pályás országos bajnokságon. Az 1999-ben a város és a megye legjobbjának is megválasztott atlétanő távolugrásban 635 centiméterrel diadalmaskodott. Zitát mindössze a negyedik sorozatban tudta megszorítani a 631 centiméterrel ezüstérmes Kiss Enikő.