Hosszú évek óta a salgótarjáni kohász labdarúgókat tartják a megyei I. osztályú bajnokság favoritjának. Kétségtelen, hogy Horváth Gyula szakértelme, többek szerint a játékosállomány, s nem utolsó sorban az ország talán legszebb fekvésű stadionja egyaránt megérdemelné a nemzeti bajnokságot. Az elmúlt idényben azonban egy bíztató őszt követően nagyon gyenge tavaszi produkcióval keserítették el a kék-fehér szurkolóikat, így végül a hatodik helyen zárták az 1997/98. évi pontvadászatot.
– Milyen célokkal vágtak neki az elmúlt bajnoki szezonnak? – faggattam a mestert. – Célunk az előző évekhez hasonlóan kettős volt, elsődlegesen a klub működőképességének folyamatos biztosítására törekedtünk, másodsorban pedig a bajnokság végén a dobogó valamely fokára vártuk csapatunkat. Ha nehezen is, de működésünk feltételeit biztosítani tudtuk. Sajnos, szakmailag nem sikerült terveinket valóra váltani, hatodik helyünk egyértelműen csalódás. Harminc mérkőzésből 13 győzelem, 8 döntetlen, 9 vereség, 60-51-es gólarány és 47 pont.
– A számok tükrében 52 százalékos a mérlegünk – folytatta Horváth Gyula. – Pedig az őszi idény végén még nagyon jó pozícióban voltunk, hiszen az élen álló kisterenyeiek csupán gólkülönbséggel előztek meg bennünket a tabellán. A tavaszi idény viszont, amióta én irányítom az együttest, a Sese működésének legkatasztrofálisabb tizenöt mérkőzését produkálta. – Szakmailag hogyan értékelné az elmúlt évet? – A kapott gólok mutatják, hogy védekezésünk nem volt az igazi. Ilyenkor sokan hajlamosak csak a védőket szapulni, én viszont a sok kapott gólt az együttes csapnivaló összvédekezésének rovására írom. Középpályán kevés labdát szereztünk, a párharcokban rendre alul maradtunk, s ennek legtöbbször nem elsősorban fizikai okai, hanem inkább szándékbeli okai voltak. Rúgott gólok tekintetében nem álltunk rosszul, de így is csak kínálkozó lehetőségeink töredékét értékesítettük. Addig, amíg a szakma 1:3-hoz adja a helyzet-kihasználási arányt, addig a miénk alkalmanként 1:8 körül volt. Mérkőzések sorozatát kellett volna nagy gólaránnyal megnyernünk, ehelyett értékes pontokat hullajtottunk.
– Kiknek a produkciójával volt elégedett? – Talán házi osztályozó könyvem élmezőnyét mondanám el, érdekes módon a sok kapott gól ellenére a kimondott védők nyújtották a legjobb teljesítményt. Ez is jól mutatja összvédekezésünk hiányosságait. A lista élén Babják Csaba (6,1) kapus végzett, sok tennivalója nem volt, de ha kellett, bravúrokra volt képes. Második lett Kerényi József (5,9), aki a védőfalból kilépve sokszor segítette támadásainkat, de ez alkalmanként alapfeladata rovására is ment. Képzeletbeli bronzérmesünk Mezei Tamás (5,9), aki edzői pályafutásom egyik legtehetségesebb játékosa. (Tavasztól már a NB III-as Salgó Öblösben kergeti a labdát – a szerk.) Sándor Attila (5,8) volt azon kevesek egyike, aki rendre vállalta a párharcokat, s abból legtöbbször jól is jött ki. Horváth Károly (5,7) több poszton is meghatározó volt, sajnos sérülése hátráltatta a jobb teljesítményben. Végül Fancsik Tamással (5,7) zárnám a sort, csapatunk irányítójának teljesítménye nagyban befolyásolta eredményességünket.
– Góljainkon egy tucat játékos osztozott. Házi gólkirályunk Tőzsér Ferenc lett 11 találattal, őt Fancsik 10, Botos 7, Horváth Zs. 6 találattal követi. – Érték-e csalódások a bajnokság során? – Mivel mi máról holnapra élünk, sok gonddal küzdünk, a szponzori ígéreteknek számunkra nagyon nagy súlya van. Sajnos volt olyan támogató, aki írásban lefektetett ígéretét sem teljesítette, s olyan is akadt, aki már évek óta hiteget, ha kell, akár sajátjából is… Azóta is várom. – Hogyan tovább? – A héten elkezdtük a ráhangoló munkát az új pontvadászatra. Szeretnénk jól szerepelni, ezért játékosállományunk bővítése mindenképpen szükséges. A kisbágyoni Laczkovich, valamint a kispályáról visszatért Garami már velünk készül, de több játékossal folynak még tárgyalások.
