Sokan ismerik, de igazából csak kevesen. Horváth Gyula, a Salgótarjáni Kohász Futball Club (SKFC) igazgatója… Nem, ez így nem igaz. Látják, már az elején bajban vagyok a meghatározással. Mentségemre legyen mondva, Horváth Gyula státusza egyszerűen meghatározhatatlan. Ha valaki idegenként, a SKFC igazgatóját, netán a serdülő csapat edzőjét, vagy a felnőttek edzőjét, esetleg a klub körül tevékenykedő adminisztrátort, menedzsert, takarítót, mosónőt és a szertárost keresi, akkor csupán azt kell mondania: „- Horváth Gyulát keresem…”
Vegyük hát sorra, de csak tömörítve. Az edző: A hétvégi meccs előtt a SKFC rosszabb gólkülönbsége miatt állt a tabella második helyén. A cél természetesen a bajnokság megnyerése. Ha valaki nem tudná, jövő évben fennállásának 95. évfordulóját ünnepli a Sese. Márpedig ehhez egy NB III-as csapat dukálna. Gyula ennek a szellemében is gyúrja a csapatot. De nem csak a nagyokat. Ő edzi a serdülőket is, akik 100 százalékosak a bajnokságban. Az ifi a második helyen áll, gólaránya 25-1. A menedzser: Délelőtt a várost járja. Állítólag kilincsszakértő is, no, ezt ki is felejtettem… Szóval, kilincsel. Az összes, Tarjánban lenyomható kilincset ismeri. Ha nem nyílik a kilincs, akkor a riglivel próbálkozik. Az ablakon át… Van, aki szereti, van, aki ígér neki, vannak, akik átverik… A klub 2 millió forintos éves költségvetését valahogy össze kell hozni. Nem állhat úgy oda a fiúk elé délután, hogy: „Srácok, vége, kifogytunk.” Pedig három éve bármikor bekövetkezhetett volna a bejelentés, ha pár napot kihagy. Vannak olyan szponzorok, akikkel szerződést kötött, mégsem fizetnek. Egyikük azt mondta: „Gyula, te vagy az első!” – de nem került sorra azóta sem…
A mosónő: Reklámozhatnák vele is a mosóporokat. De ért a villanybojlerekhez is. A játékosok tisztálkodását biztosítandó egy 250 literes készülékkel lepte meg a csapatot (cserébe bajnokságot vár a fiúktól). De ne kalandozzunk el! Annak rendje és módja szerint kimossa a szerelést, megszárítja, hozzákever egy kis katonaságnál tanult hajtogatást, és ragyogó tisztán tálalja a csapatnak. Ne feledjük azt sem, hogy a mosásnál állandó kisegítője Palkovics Zsolt. Az adminisztrátor: Két kilincselés, egy áztatóprogram és egy edzésprogram közben, leül az íróasztalhoz. Nem pihenni… A játékosokat utaztatni, étkeztetni kell, le kell rendezni a játékvezetést, ki kell számolni a rezsiköltségeket, ugyanis, mint már említettem, nem tejben-vajban fürödnek, hanem drága tarjáni vízben. Intézi a csapat levelezését, biztosítja a pálya hengerlését, felfestését, ha elhanyagolt falusi pályáról lenne szó, talán még az ürgeöntéshez is értene (bocs’ Gyula).
A klubigazgató: (Belső monológ) „Jó volna leigazolni azt a gyereket… Tehetséges. Mennyi pénz is van a kasszában? Hát, ez nem sok. De ha holnap elmegyek ide, meg oda, akkor legfeljebb még amoda kell benéznem. Nem könnyű 20-30 ezer forintokból összehozni a 2 milliós költségvetést. Bárcsak sikerülne a NB III! Igaz, 4-5 millió forinttal többe kerülne a működtetés, de talán mások is többre értékelnék a csapatot. No, majd csak lesz valahogy. Hej, én itt a jövőt tervezgetem, a ruha meg szétfő a mosógépben!” A családfő: Időnként otthon is feltűnik… Bírja a felesége bizalmát. Állítólag eddig még sárga lapot se mutattak fel neki. Megszokták otthon, hogy javíthatatlan. Akit egyszer a bőrfoci illata megcsapott… A felelősség bal horgáról már nem is beszélve. Gyakori távolléte ellenére beszélő viszonyban van mindhárom gyermekével, akik szeretik, tisztelik. De lehet-e egy ilyen nagy gyereket nem szeretni? A feleség, a család a legfőbb támasza (irigyek, tessék sorakozni!).
Én – a Gyuláról: Mármint a cikkszerző véleménye. Kívánom neked, hogy NB I-es mérkőzést játszatok a Stécével, méghozzá villanyfényes meccset a Sese pályán. Az se baj, ha néha megveritek a Fradit. Ha pedig végre valaki jelentkezik, hogy te csak a szakmai munkával törődj, ő majd beszerzi a mosóport, meg a többit. Hozzon össze a jó sorsod, mondjuk, Elton Johnnal. Ő szereti a focit. Talán ő lenne az egyetlen olyan ebben az országban, aki be is váltaná az ígéretét.
