A lány nem más, mint Ajkler Zita, a SKDASE és Nógrád megye üdvöskéje. Legalábbis, ha az atlétikáról, esik szó. Mostanság pedig majd egyre többet fog szerepelni a megye napilapjának hasábjain is a sportok királynője, és így valószínű, hogy a tarjáni atlétika királynője is. Ajkler edzője, Herczeg Vince szerint nagyon jól sikerült a felkészülés az idényre, amit hál’ Istennek nem nehezítettek a sérülések. Most pillanatnyilag a formába hozás időszakát élik, ami azt jelenti, hogy még nagy a terhelés, de már jönnie kell egy-két jobb eredménynek is. Hát jön is! A hétvégén, Szegeden rendezték meg a főiskolai bajnokságot, ahol Zita is indult. Sajnos, a rendezők salakos pályára vitték a versenyt, így nehezebb körülmények között kellett helytállni.
Ennek ellenére fantasztikus idővel, 12,1 mp-el nyerte Ajkler Zita a 100 méteres síkfutást, és a távolugrás után is a dobogó legfelső fokán fogadhatta a gratulációkat. Távolba 602 cm-t ugrott, ami a felkészülés szakaszában kimagasló eredmény. A jövő héten sem pihen a tarjáni atlétalány. Budapesten indul az egyetemi bajnokságon, ahol nem kevesebb, mint hat számban áll a rajthoz. A 100 méteres síkfutás, a távol- és a gátugrás mellett magasban, a 4×100-as váltóban, és hármasugrásban is számolniuk kell az ellenfeleknek vele. Herczeg Vince elmondta, hogy most még szükség van a nagy terhelésre, hogy az idény legfontosabb versenyén, a hat hét múlva kezdődő magyar bajnokságon valóban csúcsformában legyen.