Egyelőre még kevesen tudják Kozma Lászlóról, hogy ő Salgótarján egyik legtehetségesebb aranyjelvényes atlétája, hogy hétszeres magyar bajnok, hogy tavaly kétszer is eredményesen szerepelt ifjúsági válogatott versenyein. Fő száma a távolugrás és a rövidtávfutás. Beszélgetésünkre az adta az alkalmat, hogy 1993-ban egyesületében, a SKDASE-ban elnyerte az Év atlétája elismerő címét.
– Mióta atletizálsz? – Tizenegy éves korom óta, de a tavalyi év volt az első, amikor igazán rendszeresen elkezdtem edzeni. Addig a hangulatomtól függően végeztem az edzésmunkát. Inkább azt mondanám, edzegettem. – Mégsem a tavalyi éved a legeredményesebb. – Ez igaz. De mentségemre legyen mondva, hogy tavaly engem is elért a sportolók réme, a sérülés. Annyira fájt a sarkam, hogy távolugrásnál bizonyos technikai elemeket nem tudtam végrehajtani, így a lábamban maradt sok-sok centiméter. – Mennyi volt a legjobb eredményed 1993-ban? – Veronában 714 centimétert ugrottam az olasz-brit-magyar válogatott viadalon. Ez elég volt az aranyjelvényhez, de kevés ahhoz, hogy kijussak az ifjúsági Európa bajnokságra. Talán ennek hatására jöttem rá, hogy keveset dolgozom, ezért az idén még intenzívebben készülök a versenyekre.
-Mit vársz 1994-től? – Egyrészt bízom benne, hogy sérülésem nem újul ki, hiszen ez előfeltétele a jó eredmény elérésének, másrészt nagyot akarok ugrani. – Közelebbről? – Soha nem voltam a szavak embere, és nem szoktam előre ígérgetni. Jobban szeretem, ha eredményeim beszélnek helyettem. Ami biztos, életemben most veszem a legkomolyabban az edzéseket, s mindent megteszek azért, hogy sikerüljön elérni mindazt, amit edzőmmel, Herczeg Vincével tűztünk ki célként 1994-re. – Milyen jelentősebb versenyek lesznek az idén? – Az országos bajnokságok nagyon fontosak számomra. De a legnagyobb vágyam az, hogy kijussak a Portugáliában megrendezésre kerülő ifjúsági világbajnokságra. – Legközelebbi verseny? – A legfontosabb a február 19-i országos fedett pályás bajnokság, ahol két számban is indulok, távolugrásban és 60 méteres síkfutásban. – Következő beszélgetésünkkor talán már gazdagabb leszel egy bajnoki címmel? – Csak eggyel?! De komolyra fordítva a szót, én is bízom benne, hogy az idei év sikeresebb lesz a tavalyinál, és senkinek sem okozok csalódást.
– Mit szól Laci terveihez az edző, Herczeg Vince? – Még mielőtt bármit is mondanék az idei terveiről, Laci tavalyi eredményéhez annyit szeretnék hozzátenni, szinte berobbant a felnőtt magyar élvonalba, hiszen 60 méteren az ország legjobbjai között is dobogós volt, illetve a felnőttek között Budapest bajnokságot nyert 200 méteren. A jövőről pedig annyit, hogy felelőtlenség lenne jóslatokba bocsátkozni. Az biztos, hogy egyik legfontosabb feladata az, teljesítse a nevezési szintet az ifjúsági világbajnokságra, azaz legalább 760 centimétert kell ugrania. Véleményem szerint még többre is képes, hiszen a felmérések azt mutatják, hogy most jobb formában van, mint tavaly ilyenkor. Én minden erőmmel azon leszek, hogy segítsem Laci felkészülését, hogy meg tudja valósítani a kitűzött célt.