Most aztán minden összejött. Pedig alig több mint egy hónapja történt, hogy a Salgótarjáni Kohász stadion sok ezer főnyi közönsége nem akart hinni a szemének. A hazai kiscsapat játékosai két kézzel ráncigálták az oroszlán bajuszát. AZ FTC válogatott védői össze-vissza forogtak a tengelyük körül. Mulatságos, azaz inkább szánalmas látványt nyújtottak. De csodák viszont nincsenek, így végül a fővárosi nagycsapat lépett a következő kupafordulóba. A közönség vastapsa azonban a veszteseket éltette. Az utóbbi évek legszínvonalasabb, legszórakoztatóbb mérkőzését játszották Salgótarjánban.
Az ünnepnapok azonban hamar elmúltak. A Kohász FC együttese a megyei bajnokságban két meccs során egyetlen árva pontot sem kapart össze. Micsoda különbség. – Mi történt? – faggattuk Horváth Gyulát, a SKFC elnökét, edzőjét. – Az FTC elleni helytállásunk, mindannyiunk számára örök élmény marad – kezdte a szakember. – A találkozó láttán még a semleges szurkolók is csettintettek. Azóta viszont eljöttek a szürke hétköznapok. Csapatunk jelentős változáson esett át. Az FTC elleni keret tagjai közül Babják, Gyetvai, Szeles, Ornyik, Váradi, Králik, Zsély, Oláh, Bódi és Sváb különböző okok miatt eltávozott tőlünk. Hozzá kellett kezdenem egy rendkívül fiatal együttes felépítéséhez. Ez a jövő csapata lehet, melynek hogy beérjen, szüksége lenne az idei mellett még egy évre a megyei bajnokságban. Ezt támasztják alá eddigi eredményeink is, melyek a tapasztalatlanságunk számlájára írhatóak. Más tényezők viszont az azonnali felkerülést sürgetik.
– Melyek ezek a más tényezők? – faggatóztunk tovább. – A csapat szponzorálását már a NB III-ban is nehéz megoldani, a megyei bajnokságban pedig egyenesen katasztrófa veszélye fenyeget bennünket – folytatta Horváth. – Sajnos a körülményeink egyáltalán nem rózsásak, és ekkor még enyhén fejezem ki magam. Önerőből tengődünk, különösebb támogatás nélkül. Csak egy példát mondok. Kiküldtem körülbelül ötven segélykérő levelet egy-egy csekkel mellékelve olyan személyeknek, akik úgy érzem, annak idején játékosként, vezetőként kötődtek a Seséhez, és kaptak is valamit az egyesülettől. Most pedig olyan helyzetben vannak, hogy módjukban állna segíteni. Erre írd és mondd, az ötven közül, nevezzük meg, hiszen megérdemli, egyedül Plachy Péter úr küldött támogatást a klubnak. Rajta kívül szurkolóként még Manolo lépett be a SKFC tagjainak sorába. Ez bizony, mindennél jobban mutatja a közönyt, az érdektelenséget, ami azért fájó, mert Nógrád labdarúgását a SBTC mellett hosszú évtizedek óta a mi csapatunk fémjelezte, számos kiváló játékost adtunk az ország futballsportjának.
Horváth mindazonáltal bízik abban, hogy segélykérése ezúttal már nem talál süket fülekre, és legalább a minimális szintű működésre megkapják azt az anyagi támogatást, melyet úgy érzi, a klubnál folyó szakmai munkát tekintetbe véve különben is megérdemelnének. – Fiatal a csapat, melynek idő kell a beérésre. Ugyanakkor ma is rendelkezünk olyan játékosokkal, mind a felnőtteknél, mind az ifjúságiaknál, mind a serdülőknél, akiknek a játéka még nagyon sok örömet szerezhet szűkebb hazánk közönségének. Itt van például Mezei Tamás, aki serdülő játékosként a korosztályos válogatott szűkebb keretébe került, vagy Kakuk Tamás, aki meghívást kapott az ifjúsági C válogatottba, és idehaza már 15 évesen a felnőtt csapatban játszik.
– Örök kérdés, mi lesz a sorsa a létesítménynek, a gyönyörű Kohász stadionnak? – Sportolóink az utóbbi hónapokban már csak hideg vizet kaptak. Előrelépés azóta sem történt, sőt az eddiginél is rosszabbnak nézünk elébe. Levelet kaptunk a gyár vezetőitől, hogy október 15-én bezárják a stadiont. Ezt a lépést óriási hibának tartom, hiszen egy használaton kívüli létesítmény állaga csak tovább romolhat. A megoldás kulcsa a SKÜ, illetve a helyi önkormányzat vezetőinek kezébe kellene, hogy legyen. Szomorú, hogy a megye egyetlen valódi stadionja ilyen sorsra jutott. Remélem, hogy a bezárásig előttünk álló egy hónapban kedvező megoldás születik, és az ország egyik legszebb sportlétesítménye nem adja át magát az enyészetnek.
