Tízéves fiam riadt tekintettel kérdezte vasárnap délután, miközben a salgótarjáni SKSE stadion felé autóztunk, miért áll a sok rendőr bácsi az út mellett és a pályánál is. Én meg mondtam neki, hogy nem miniszter bácsik érkeznek most a városba, csupán a Fradi. S ha egyszer a zöld sasok elindulnak, akkor jobb, ha vigyáznak mindenütt a rendre, mert bizony szurkolóik egyik része olykor mindenre képes. Szállingózott is a nagyérdemű már kora délután, hogy a régi idők focijából is lásson valamit. A SKSE és a SBTC egykori sztárjai vívtak meg egymással, de amikor a ferencvárosi játékosok besétáltak a stadionba, majd kényelmesen leültek a klubház felőli kapu mögé pihenni, talán több tekintet figyelte őket, mint a pályán küzdőket. Már ekkor megszólalt a Zöld zászló, zöld sasok, magasan szárnyaljatok!” éneke, s amikor a stadion ülőhelyi részén szinte egy gombostűt sem lehetett leejteni, a már melegítő csapatokat a kezdéshez parancsolta a játékvezető.
A közönség soraiban sokan talán még a Détári átigazolásával kapcsolatos herce-hurcát emlegették, a játékos egyébként megtekintette a találkozót a helyszínen, de a Fradi már a 9. percben vezetést szerzett. Aztán következett Bódi, aki valószínűleg pályafutása legszebb napjaként emlegeti majd gyermekeinek és unokáinak is ezt az összecsapást, az első negyedóra végén gyönyörű fejesből egyenlített, megszerezve ezzel első gólját a saját és övéi négyéből. A játékrész hátralévő részében csak a Fradi gépezete működött. Tetszés szerint érték el a góljaikat, s ekkor csupán a legádázabb FTC ellenségek kérdőjelezhették meg, hogy valóban van-e néhány osztálykülönbség a két gárda között.
A második negyvenöt percre mintha kicserélődött volna a világ, no és a Kohász. A Bódi vezérelte társulat felvette a kesztyűt, s bátor legény módjára visszaütött. Bódi második gólja után az önbizalom is megjött, az FTC pedig megzavarodott. A szárnyakat kapott hazai együttes olyannyira megkeserítette a vendégek életét, hogy Simon például olyan szabálytalanságot követett el, amelyért a szabályok szerint kiállítás járt volna, de ő megúszta egy sárga kártyával. Ha viszont már így alakult, Bódi megbüntette a zöldeket, mert olyan szabadrúgást bombázott Horváth kapujába, amelyet most heteken át az Üllői úton is gyakorolhatnak.
A hajrában aztán egészen elhalványodott a vendégcsapat, bár még így is lüktetett az iram, s a régen látott számú publikum láthatott gyönyörű megoldásokat. 6-4-es Fradi vezetésnél még egyszer megrázták magukat a zöldek, s amikor megszólalt a meccs végét jelző hármas sípszó, a közönség méltán jutalmazta nagy tapssal a csapatokat, melyek közül az elismerés nagyobbik fele alighanem az emelt fővel levonuló vesztesnek, a SKFC-nek szólt. – Miért nem győzött a Salgótarján? – kérdezte tízéves fiam, amikor a nagy forgatagban szinte lépésről lépésre sikerült elaraszolnunk gépkocsinkkal a stadiontól. Egyéb magyarázkodás helyett csupán egy rövid nosztalgiára futotta részemről, mert voltak valamikor ebben a stadionban még nagyobb derbik is, ráadásul tarjáni győzelmekkel. Így csak annyit válaszoltam a gyereknek, hogy most nem, de ha ő majd felnő, éppen a Fradit verheti el Salgótarján csapata ebben a stadionban.
Salgótarjáni Kohász FC – Ferencváros 4-7 (1-5), Salgótarján, 6000 néző, v: Lettrich. SKFC: Babják – Szeles, Kerényi, Bozó, Gyetvai – Zsély, Fancsik (Gulyka), Bódi, Oláh, Tóth (Kakuk) – Smelkó. Edző: Horváth Gyula. Ferencváros: Horváth – Simon, Hrutka, Kuznyecov – Albert (Szűcs), Lipcsei, Vanicsek, Keller – Nagy (Gregor), Kovács, Wukovics. Edző: Nyilasi Tibor. Gólszerzők: Bódi 4 (egyet tizenegyesből) illetve Wukovics 2, Lipcsei 2 (egyet tizenegyesből), Kovács 3. Sárga lap: Simon.
