– A SKSE az anyaegyesületem. Utána a SBTC NB I-es gárdájában töltöttem el nagyon szép éveket. Azóta a szívem egyik fele kék, a másik fele fekete. Három évet Kaposvárott szerepeltem. A Síküveggyár volt a hattyúdalom, ahol társaságban, 8 évet töltöttem el a NB III-as csapatban. 1988-ban vonultam vissza – vallja labdarúgó pályafutásáról dióhéjban Marcsok János, NB II-es játékvezető. – Még futballoztam, amikor 1986-ban játékvezetői vizsgát tettem. Apósom volt a jb-elnök, ő beszélt rá. Sajnos, nem élhette már meg azt, hogy bemutatkoztam a NB II-ben. Örülök, hogy hallgattam rá. 1988-ban kerültem fel a NB III-as keretbe, és 1990 óta, immár harmadik éve vezetek NB II-es mérkőzéseket.
Közbevetés 1: Sokan azt mondják, hogy Marcsok túl sokáig futballozott, és későn kezdett el bíráskodni, ha időben váltott volna, azóta már a NB I-ben vezetne. – Akik azt mondják, hogy túl sokáig futballoztam, azok vannak kevesebben, és bizonyára nem szerették a játékomat. Én még mindig jobban szeretek focizni, mint mérkőzést vezetni. Bíráskodni viszont azért is jó dolog, mert ott lehetek a sport országos vérkeringésében. Milyen érzés kelt hatalmába most, hogy kezdődik az új bajnoki idény, kérdezed te, és én erre azt válaszolom, rendkívüli. De ez nem egy-két napja kezdődött, hanem egy hónapja tart, amióta Mohácsi Lajossal elkezdtük a felkészülést. És azóta egyfolytában erősödik. A múlt héten teljesítettük az elméleti és fizikai teszteket. Most éppen fodrászhoz igyekszem, mert ilyen téli frizurával nem lehet megjelenni háromezer néző előtt, a NB II-ben már megnézik az embert. Az idénynyitón a BKV Előre-Ajka mérkőzést vezetem. Utána a Kazincbarcika-Hatvan rangadó következik, ahol Mohácsi és Bogár lesznek a segítőim. Jelent-e előnyt az, hogy futballoztam? Feltétlenül, hiszen ismerem, hiszen magam is előszeretettel, és meg kell mondanom, hogy hatékonyan alkalmaztam azokat a trükköket, melyekkel a csatárok meg akarják etetni a játékvezetőket. Én már nem veszem be ilyen könnyen, emellett olyan erőállapotban vagyok, hogy oda tudok érni akció közelbe. Három év alatt mindössze két 11-est ítéltem meg, és háromszor mutattam fel a piros lapot.
Közbevetés 2: arról, hogy Marcsok játékvezetőnek is lehet ars poeticája, íme. – A síp a játékvezető számára olyan, mint az újságírónak a tolla. Azzal irányítja ugyanis a dolgok menetét. A bíró fejében ott van a mérkőzés, látja a szituációkat, és ha olyan történik, belefúj a sípjába. Tehát a síp hozzátartozik a játékvezetőhöz, mondhatni a meghosszabbított karja. Megvan annak is a pszichológiája, hogyan, milyen hangerővel fújok bele. Ha például, meg akarom paskolni a rosszalkodó hátvédet, akkor erősebben, élesebben szólaltatom meg a sípot. Egy mérkőzésnek megvannak a kritikus szakaszai. Az első negyedórában még vigyáznak egymásra a játékosok. Aztán az első félidő vége felé elkezdik ütni egymást. Akkor többet sípolok. Akkor nincs előnyszabály, kicsit szét kell tördelni a játékot, amíg megnyugszanak a kedélyek. A legkritikusabb időszak a 75. perc táján kezdődik. Ekkor már a játékos is, a bíró is fáradni kezd, és egyre kevésbé partnerei egymásnak. Ekkor kell a helyzet magaslatán állni. Eleget foglalkoztatnak-e? Az ősszel 5 mérkőzést vezettem, s egy idényben legfeljebb hatszor küldik a játékvezetőt. Az osztályzataimról? A rangsorban az 52 sípmester között ötödik lettem, 8,8-as átlaggal. Az öt mérkőzés közül négyszer 9-es, egyszer 8-as osztályzatot kaptam. A NB I? Íratlan szabály, hogy 40 év felett oda már nem visznek fel senkit. Én az idén 43 éves leszek. Nem hiszem, hogy kivételt tennének velem.
Közbevetés 3: akkor mégis lehet benne valami, hogy Marcsok túl sokáig futballozott, és későn lett játékvezető – Igen, ez az érzés néha munkál bennem, de annyira nem bánom az egészet, hiszen mint említettem, futballozni még mindig jobban szeretek, mint mérkőzést vezetni. És ez most már, azt hiszem, így is marad.
