– A Salgótarjáni Kohász FC utolsó előtti a labdarúgó NB III Mátra csoportjában. A klubnál a szebb jövő reményében várják a bajnokság tavaszi idényét. Vajon mi vezetett a nagy múltú csapat visszaeséséhez? – ezt kérdezzük először Horváth Gyulától, a SKFC edzőjétől, igazgatójától, mindenesétől. – Ismeretes, hogy a SKSE tavaly ősszel megszűnt. A szakosztályok önálló kisegyesületekben új életet kezdtek. A bázisvállalatnál azt ígérték, hogy az új klubot segíteni fogják. Ezzel szemben szinte egy fillér támogatást sem kaptunk. Jelenleg egyetlen játékosnak, Smelkó Károlynak van munkahelye az acélgyárban. A többiek munkanélküliek. Aki kedvező ajánlatot kap, máshová igazol. Ma nincs tizenegy felnőtt játékosom. A pénztelenség és a létszámproblémák kedvezőtlenül befolyásolták az eredményességet. – Pedig nem kezdődött rosszul a pontvadászat. – Valóban, jól indult a bajnokság. Az első fordulóban 6-0-ra legyőztük a Rákóczifalvát, utána 1-1 következett a REAC otthonában és szintén 1-1 itthon a Dunakeszi ellen. Ekkor elkezdődött a játékos vándorlás. Kaliczka Balassagyarmatra, Tőzsér Németországba távozott, majd Forgács, Rigó Ferenc és Tóth tartós sérülést szenvedtek. Öt állandó játékosunk hiányát nem bírtuk elviselni.
– Érkeztek helyettük emberek a SBTC-Salgglas csapatából. – Ez igaz, de akármilyen jó egy játékos, idő kell a beilleszkedéshez. Nem is beszélve arról, hogy csalódott, sértődött játékosokat kaptunk. Eltelt egy hónap is, amíg sikerült lelket vernem beléjük, és felébresztettem a becsvágyukat. A hajrára összerázódtunk, és ekkor már jól játszottunk. Legyőztük a Pásztót és a Szolnoki Cukort, az utolsó fordulóban viszont Jászapátin balszerencsés vereséget szenvedtünk, így visszaestünk a 15. helyre. – Ne menjünk el szó nélkül az egyéni teljesítmények mellett. – A gyenge eredmények ellenére jó teljesítményeket is láthattunk. Rigó Ferenc és Tóth Zsolt kiemelkedően játszott, kár, hogy sokat bajlódtak sérüléssel. Az új fiúk közül Králik János bizonyította, hogy lehet rá építeni. A góllövésből Bódi hét, Smelkó négy, Tőzsér és Hunyás három-három találattal vették ki a részüket.
– Essék szó a felkészülésről. – Január 11-én kezdtük el az edzéseket. Az első három héten a betervezett munkát maradéktalanul elvégeztük. Ezután sajnos szinte példátlan betegség hullám érte el a csapatot. Kerényi, Rigó, Forgács, Palkovics, Oláh és Fancsik hosszabb időre kivált a gyakorlásból. Ennél is nagyobb gondot okoz azonban, hogy a játékosok sorra jelentik be távozási szándékukat. – Kik ők? – Dóra ezen a szinten nem kívánja folytatni a játékot. Bódi Szécsénybe szeretne igazolni, de onnan hivatalosan a mai napig se kerestek meg bennünket. Forgács és Rigó befejezi aktív pályafutását. Csalódtam ezekben az emberekben, hiszen amikor engem idény közben hívtak magasabb osztályba edzősködni, éppen ők jöttek oda hozzám, hogy ne menjek el, csináljuk végig legalább azt az évet. Én maradtam, ők viszont az első adandó alkalommal távoznak. Elvártam volna tőlük, hogy legalább az előttünk álló, nagyon nehéz félszezonban tartsanak ki a csapat mellett. – Kik a keret tagjai? – Miután Szántó a napokban bevonult katonának, kevesen maradtunk. A kapuban Rigó Csaba, Babják és Szabó, a hátvédposztokon Gyetvai Zsolt, Kerényi, Králik és az újonnan igazolt Váradi, a középpályán Tóth, Fancsik, Oláh és Palkovics áll rendelkezésemre. Elől Smelkó mellé igazolnunk kell egy bal oldali éket. A jelenlegi helyzetünkben viszont egy fillért se tudunk áldozni új emberekre. Vannak tehetséges ifjúsági játékosaink, de ők ebből a nehéz helyzetből nem tudják kilendíteni a csapatot.
– Milyen kilátásokkal vágnak neki a tavaszi idénynek? – Sajnos, ma Salgótarjánban nagyon nagy közöny uralkodik csapatommal szemben. Pedig Nógrád megye legrégibb sportegyesületéről van szó. Talán kevesen tudják, hogy a SSE az 1938/39-es idényben a NB I-ben szerepelt. Nagyobb törődést és figyelmet érdemelnénk. Sajnálatos módon kevés a támogatónk. Főszponzorunk nincsen, így a működésünkhöz minimálisan szükséges 1,6 millió forintot 15-20 helyről kell összeszednünk. Ha durva akarok lenni, akkor azt mondom, hogy rajtam kívül szinte senkit nem érdekel, talpon marad-e ez a patinás egyesület. Én vagyok a klubigazgató, a vezető edző, az ifi- és a serdülőedző, a szertáros és a mosónő. – Ön egy álláshalmozó? – No, igen. Hány és hány olyan embert ismerek, akik évtizedekig azzal dicsekedtek, milyen nagy hívei a SKSE-nek. Most igazán elkelne a segítségük, de egyiküket sem látom a csapat körül. Számítunk a város, a megye támogatására, hiszen klubunk mindig jó nevelő egyesületnek bizonyult. Nem akarok Krajcsiig, Marcsokig, Földiig visszamenni. Elég, ha csak azt említem, hogy Turányi és Balázs néhány hónapja még a SKSE színeiben szerepeltek. A SBTC-Salgglas ingyen kapta meg ezeket a játékosokat. Ha másért nem, ezért a nevelőmunkáért megérdemelnénk azt a néhány százezer forintot… – Bízik a bennmaradásban? – Feltétlenül, hiszen ha nem bíznék, már feltettem volna a kezem.
