A múlt évben a SKSE atlétái ismét hozták az eddig megszokott kiváló eredményeiket. Ebből nagy részt vállalt a Herczeg Vince által irányított sprint- és ügyességi csoport. A csapat két kiváló fiatal sportolójáról, Kozma Lászlóról és Ajkler Zitáról beszélgettünk Herczeg Vincével, aki egyben a Bolyai János Gimnázium testnevelője is.
– Hogyan sikerült a két atlétának az 1992-es év, és mit várnak 1993-tól? – Először Kozma Laciról beszélnék. Az ő esetében ettől az évtől minőségi változást várok. Tavaly dacára, hogy a fiú még csak serdülőkorú, eredményei alapján felsőbb korcsoportokban is érmeket nyert volna az országos bajnokságokon. 100 méteres síkfutásban például a junior országos bajnokságon Mester Laci, aki szintén a SKSE atlétája, 10,89-cel harmadik lett. Kozma ettől jobb időket futott a debreceni edzőtáborban. – Kozma milyen eredményeket ért el a saját korcsoportjában, azaz a serdülők között? – Az országos bajnokságon 100 méteres síkfutásban és a távolugrásban egyaránt győzött, bár nem olyan fölénnyel, mint ahogy azt az edzéseredményei sejtették. Távolba 7 méter 20 centimétert ugrott, ami szép eredmény. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy Európa bajnokunk, Szalma László sem tudott ekkorát ugrani serdülő korában. – Ha jól tudjuk, Laci a múlt esztendőben a címeres mezt is felöltötte magára. – Tavaly a MASZ-nak több évi próbálkozás után sikerült összehoznia egy serdülőválogatottat, s Laci az eredményei alapján ebbe bekerült. Nyitrán rendeztek egy több országot is érintő versenyt, ahol távolban 7,16-al második lett. Ugyanakkor voltak ettől nagyobb ugrásai is, csak sajnos, belépett. – Mi várható ettől az évtől Laci esetében? – Eddig a tehetségéből versenyzett, technikai tudása nem volt a legfényesebb. Ezen próbálunk most javítani, s ha sikerül, akkor távolugrásban olyan eredmények várhatók, amelyek alapján hamarosan elérhető lesz számára a 8 méteres határ.
– Tudomásunk szerint Kozma az ifjúsági válogatottba is bekerült, s ebben a korcsoportban a lányok keretében egy másik tehetséges SKSE atléta is szerepelt Ajkler Zita személyében. – Valóban így volt. Laci versenyzett is, mint ifjúsági válogatott. Zita sajnos csak kerettag volt. – Zita mivel érdemelte ki a válogatottságot? – Ő sokoldalú versenyző. A magyar ifjúsági bajnokságon 100 méter gáton két századdal maradt el az első helyezettől. 300 méter gáton is indult, ahol remek futással még egy ezüstérmet szerzett magának. Zita a felnőtt ob-val is megpróbálkozott, ott 100 méter gáton ötödik, a hármasugrásban pedig kilencedik lett. Ehhez csak annyit tennék még hozzá, hogy Kozma Laci is indult a felnőtt bajnokságon, ahol távolugrásban serdülő korcsoportos létére nyolcadik helyen végzett. – Zita Nógrád megyében a lányoknál elnyerte a „Jó tanuló, jó sportoló” címet. – Ő mind a tanulásban, mond a sportban jó képességekkel lett megáldva. Most negyedikes gimnazista, és az érettségi után főiskolán vagy egyetemen szeretne továbbtanulni. Csakúgy, mint pár évvel ezelőtt Huszár Tamás és Mede Béla. – Gátolja-e a két sikeres fiatal atlétát a felkészülésben, hogy a SKSE pályán az utóbbi időben mostoha körülmények uralkodnak? – Természetesen gátolja, hiszen amennyiben jobbak volnának a körülmények, úgy jobbak lennének az eredmények is. Mi nem fogunk siránkozni, mert elsősorban magukra a versenyekre kell összpontosítanunk, bár kétségtelen, sokkal jobb lenne egy rekortán pálya, fűtött futófolyosó. Laciban és Zitában azonban ég a tűz, és amíg ég, addig az eredmények sem maradnak el.