Balogh Gyula, a Salgótarjáni Kohász SE hosszútávfutója a napokban, az IBUSZ maratonin, negyedik helyen érkezett célba. Ez az eredményt kellemes meglepetésnek számít, annál is inkább, mert Baloghról éveken keresztül alig lehetett hallani, sokan abban a hiszemben voltak, hogy már nem is versenyez. Olyan, mintha a föld alól került volna elő hirtelen, vagy éppen az égből pottyant, volna közénk. – Vajon hol késett eddig az éji homályban – kezdtük faggatni a harmincas életévében járó ismert atlétát. – Négy évvel ezelőtt valóban úgy állt a dolog, hogy végleg felhagyok a futással – válaszolja -, mert azt terveztem, hogy kimegyek külföldre dolgozni, mert kevésnek éreztem az itthoni fizetésemet. Sajnos nem sikerült nyugaton munkát vállalnom, így hát maradtam, de a futást így is szinte teljesen abbahagytam.
Egy idő után viszont hiányozni kezdett neki a mozgás – folytatja. Annál is inkább, mert egypár kilót sikerült magára szednie. Kadlót is akkoriban kezdett el nyugati versenyekre járogatni. Balogh ekkor úgy gondolta, a külföldi utak miatt érdemes lehet ismét belevágni. Maratonin még talán van esélye jó időt futni. Elkezdett keményen edzeni. – Kicsit féltem azért a maratonitól – folytatja -, hiszen korábban soha nem futottam ilyen hosszú távon, s ez a versenyszám igazából harmincöt kilométernél kezdődik. Nem voltam biztos abban sem, hogy lesz elég kitartásom. Leállni mindig könnyebb, mint újra nekifeszülni. Szerencsére edzőm, Máté Csaba nagyon sokat segített, tartotta bennem a lelket.
Örömmel említi: ma már eljutott arra a szintre, hogy terepen ismét együtt tud edzeni Kadlóttal. Balogh Szoszó pályafutása még a hetvenes években kezdődött. Akkoriban tehetséges közép- és hosszútávfutók egész sora bontogatta szárnyait Salgótarjánban. SKSE akkori ifjoncai: Kadlót, Bene, Szabó és Balogh külön presztízscsatákat vívtak a SÜMSE embereivel, Bokorral, Telekkel. Kellemes idők voltak ezek, de napjainkra már csak Kadlót és Balogh maradt meg Salgótarjánban hírmondónak. – Jöttek sorra az eredmények – emlékezik vissza. – Kadlót és Bene a válogatottat ostromolta, de nekem is akadtak értékes eredményeim. Egyéniben bronzérmet nyertem a junior kismaratoni ob-n, s voltam ugyancsak harmadik felnőtt vidékbajnokságon. A legnagyobb sikereket csapatban értük el. Háromszor nyertünk mezei ob-t, kétszer kismaratonit.
Ahogy mondja, a mostani IBUSZ maratoni előtt egyéni csúcsra számított. Nos, ez sikerült. A 2:22-es időeredmény a jelenlegi körülmények között nem is számít rossznak. Első osztályról már nem álmodozik, de szeretné felverekedni magát 2:20-ig, s a ranglistán a legjobb tizenöt közé. Ehhez persze az kellene, hogy eljusson az áhított külföldi versenyekre, mert ott indulnak olyan mezőnyök, ahol igazán időt lehet futni. Vajon mennyire elégedett eddigi pályafutásával, és milyen álmai vannak még egy harmincéves atlétának? – Vihettem volna többre is – mondja -, ezzel a három-négy év kihagyással elég sokat veszítettem. Maratonin lehet futni harmincöt éves korig is, de ehhez naponta kétszer is edzeni kell. Most, amióta munkanélküli lettem, erre is ráérek… Ha sikerül eleget külföldön versenyeznem, akkor tudok vele egy kis pénzt is keresni. Ennyi év, ennyi után, talán már rám is férne…
