Javában készül az új idényre a SKSE labdarúgó csapata, akikről köztudott, hogy az előző bajnokságban második helyen végeztek a NB III Mátra csoportjában. Horváth Gyula keze alatt keményen dolgozik a társaság, és akad néhány változás a játékos keretben. A kohászokat a legérzékenyebben Gubán Csaba távozása érinti. A fiatal csatár a NB II-es Salgglas Salgótarján játékosa akar lenni, jó néhány napja az üvegesekkel készül, edzőmérkőzéseken is szerepel, ám a SKSE-nél azt tartják, hogy a Salgglas előbb fizessen, utána kelljen a játékos. Megállapodás még nincs a két klub között, addig Gubán hivatalosan a kohászok játékosa. Távozott a csapatból Jambrich Géza, aki az új idényben az Apc helyébe lépő Boldog együttesét fogja erősíteni. A két klub szóban már megegyezett egymással, csupán papírok rendezése van hátra, hogy az ügylet hivatalossá váljék.
Bartus Józsefről már megírtuk, hogy lejárt a szerződése és Ausztriában, egy alsóbb osztályú csapatnál folytatja pályafutását. Nos, azóta Jocóról már híreket is kaptunk. Arról szól a fáma, hogy az előkészületi mérkőzések során góljaival, lendületes játékával máris a közönség kedvence lett. Horváth Zsolt, a gólerős középcsatár szeretne megválni a SKSE-től és a SBTC-nél akarja folytatni pályafutását. Horváth már huzamosabb ideje a Stécével készül, de helyzete, átigazolása koránt sem mondható rendezettnek. Annál is inkább nem, mert a SBTC vezetői még meg sem keresték a kohász együttes vezetőit.
Ennyit a távozókról, távozni készülőkről. Ide kívánkozik még, miszerint Bódi Károlyról elterjedt, hogy elmegy, esetleg külföldön folytatja a játékot. Nos, a szurkolók megnyugodhatnak, Bódi maga mondta a minap, hogy semmiképp sem távozik az acélgyáriaktól. S még annyit, hogy szó van arról, miszerint néhány játékost átadnak az újonc SVT SC-nek, s egy-két ember fontolgatja még, hogy megválik a SKSE-től, de ezek még nem végigjátszott ügyek.
Új játékos érkezéséről nem számolhatnak be a SKSE vezetői. De kellemes hír, hogy Bérczi József hosszas sérülése után ismét edzésbe állt, s a jelek szerint semmi akadálya nem lesz, hogy az ősszel visszavegye a középpályán a karmesteri pálcát. Felkerült az első csapat keretébe Balázs Attila, az ifjúsági válogatott középcsatár. Célokról még konkrétan nem beszélnek a vezetők, de annyi bizonyos, hogy a SKSE-nél az eddig elért eredményeknél nem kívánják alább adni.