Tizedszer mondom el neki, ne köszönjön csókolomot. Hovatovább fordítva dukál. Behan Anikó, a SKSE fiatal atlétanője kissé feszeng, nincs még ahhoz hozzászokva, hogy újságírók legyeskedjenek körülötte. De ha így folytatja, csakhamar belejön majd. Számára máris, tizenévesen megadatott az, amiről sportolók tíz- és tízezrei csupán álmodoznak szerte a világon. Eljutott a világbajnokságra! Anikó számára bizonyára sokáig felejthetetlen marad 1991. március 24.-e. Holnap rendezik meg a belgiumi Antwerpenben a mezei futó világbajnokságot, ahol a vékonyka, szőke hajú salgótarjáni leányzó a magyar női ifjúsági válogatott tagjaként nem csak szűkebb hazánk, hanem az egész ország sikeréért szedi nyakába lábait.
– Egy fiatal lány miért megy éppen hosszútávfutónak – kérdezem egy nappal elutazása előtt -, miért nem inkább művészi tornásznak, vagy valami másnak? – Ehhez van tehetségem – mondja szűkszavúan, de a világ legtermészetesebb hangján. Édesanyja, aki maga is sportoló volt, 1985-ben vitte el Anikót a SKSE-hez, majd hamarosan már a Salgó Öblös színeit viselte. Telek András edző keze alatt rohamosan fejlődött a szorgalmas, akkor még kislány, hamar felfigyeltek rá a fővárosi szakemberek is, hiszen egyik legjobbja lett korosztályának. 1989-ben már országos bajnok volt, 90-ben bekerült a válogatottba. A Budapest bajnokságokon háromszor volt első, kétszer második. A közelmúltban igazolt át ismét a SKSE-hez, ahol Hegyi Judittal és Simon Lillával együtt Máté Csaba edző irányításával készül.
– Miért váltottam egyesületet? – kérdez vissza. – Edzőm, Telek Andris megvált az Öblös SC-től, és én sem akartam tovább maradni. És itt, a SKSE-nél sokkal jobbak az edzési, versenyzési feltételek. – Hogyan fogadtad a hírt, miszerint utazol Antwerpenbe, a világbajnokságra? – Nagyon megörültem, hiszen minden sportolónak az a szíve vágya, hogy eljusson ilyen jelentős világversenyre. Ám ahogy közeleg az utazás, a verseny napja, úgy leszek egyre izgatottabb: sikerül-e jól szerepelnem, méltó módom tudom-e képviselni hazámat a versenypályán?
Tippelésbe nem bocsátkozik. Nem ismeri a nemzetközi mezőnyt, a leendő ellenfeleket. Bizonyára sok afrikai lány is elindul, és futószámokban ők a nyerők. Az a lényeg, hogy legjobb képességei szerint szerepeljen. Jó formában érzi magát. Hogy idáig eljutott, édesanyjának, továbbá Telek Andrásnak és Máté Csabának köszönheti – így mondja. – Neked azért az atlétika mellett vannak más kötelezettségeid is. Hogyan megy például az iskola? – Mehetne jobban is, de nekem így is jó – mondja szerényen. Mi tudjuk, hogy Behan Anikó, a Madách Gimnázium diákja harmadik lett Nógrád megyében a Jó tanuló – jó sportoló pályázaton. Mit vár a távolabbi jövőtől? Ilyen messze még nem tekint előre. Hölgyeknél még nem bevett szokás a hosszútávfutás. Van tehát keresnivalója. Hát, szedd a lábad, Anikó!
