Ritka dolog történt 1991 januárjának első napjaiban, az atlétika avatott szakemberei sem tudtak különbséget tenni két fiatalember 1990-es teljesítménye között. Így Balázs Dénes és Kovács Dusán egy-egy oklevéllel, emlékplakettel és borítékkal, valamint egy-egy fél kupával lett gazdagabb. A sportikrek egyike Balázs Dénes ezen nem lepődik meg. – Már nem először fordul elő holtverseny kettőnk között. Volt már ilyen a „Jó tanuló, jó sportoló” díjak átadásánál is a múltban. Számítottunk rá… – Tekintsünk el a párhuzamtól. Mikor szerettél bele az atlétikába? – Még általános iskolás koromban. Kezdetben összetett versenyeken vettem részt, aztán ötödikes koromban kikötöttem a futásnál. Ehhez éreztem kedvet. Hogy tehetségem is van hozzá, ez nem sokkal, a futással kötött házasságom után derült ki. Tizenkét évesen, 1982-ben második lettem a „Ki a leggyorsabb, ki a legkitartóbb?” versenysorozat országos döntőjében. Egy első osztályú focimeccs szünetében futottunk. Akkor döntöttem el végleg, futó leszek! – Azóta összeszedtél még egy-két díjat… – Ma már több mint száz érmet őrzök. Van is egy kis gondom a tárolásukkal, úgy oldottam meg, hogy a legértékesebbeket külön helyen, a többit szatyorban őrzöm. Kezdettől fogva Máté Csaba irányításával dolgozom, nagyon sokat köszönhetek neki. Bízom benne, hogy továbbra is megmarad ez az éremgyűjtögető szenvedélyem.
-Különösen sikeres esztendő volt az életedben 1990? – Annak is nevezhetjük. Kilenc ifjúsági bajnoki címet szereztem, a felnőttek között harmadik lettem 1500 méteren, s ugyanezen a távon Plovdivban 5. lettem az ifjúsági világbajnokságon. Én nagy könnyebbséget az sem jelentett, hogy már nem kellett a középiskolai tanulmányaimra is koncentrálnom, mivel ’89-ben érettségiztem. Most angolul tanulok, elég intenzíven, ugyanis az Egyesült Államokba nyertem ösztöndíjat. Másra nem is nagyon jut időm, mint nyelvet tanulni és futni. – Ha volna több időd, mire használnád fel? Van valami különleges hobbid? – A hobbim is összefügg a sporttal, síelni szoktam. De, se időm, se hó, szóval most ez felejtve. Nem is olyan könnyű ez az élet, mint első pillanatban hinné az ember. – Csak nem érzed tehernek választott sportágadat? – Egyáltalán nem. Néha mindenkivel előfordul, hogy letört, nekem sem esett jól mindig futni. De a sikerek feledtetik az emberrel a válságos perceket. Nagy vágyam, hogy bekerülhessek a felnőtt válogatottba. Remélem, nyárra ez is sikerülni fog. Ez a cél erőt ad a napi húsz kilométerhez, amit átlagban legyűrök. – Más célok, mondjuk egy országos csúcs, 1500-on még elképzelhetetlen lenne? – Ahhoz még korán van. Nyolc másodperc a különbség az egyéni csúcsom és az országos rekord között. És a másodpercekből egyre nehezebb lefaragni. Inkább a minőségi, vagy a mennyiségi futásra helyezed a hangsúlyt? – A minőségire. És tanulmányozom a „nagyok” futását. Nekem az angol futók versenyzése tetszik. Coe, Ovett a példaképeim.
Balázs Dénes hamarosan az Amerikai Egyesült Államokban csiszolhatja futótechnikáját. Mint elmondta, még soha nem versenyzett Európán kívül, sőt az általa (és mindenki által) nagyra tartott brit futók hazájában sem. Az ösztöndíj elnyerésével megtette a következő lépést afelé, hogy minél jobb eredményeket tudjon felmutatni később is. Hiszen a nagy vízen túl is futni fog. S hosszú évek múlva, valahol valaki talán majd elmondhatja, egy díj átvételénél: „Nekem a magyar Balázs Dénes versenyzése tetszik. Ő a példaképem…” Lehet, hogy lesz ilyen?
