SKSE – Borsodi Bányász 2-1 (0-0), Salgótarján, Kohász stadion, 400 néző, v: Márta. SKSE: Somodi – Simon, Kerényi, Mihály, Stark (Szabó I.) – Tóth Zs., Bérczi, Bódi, Németh – Tőzsér Zs. (Kisbali), Tőzsér F.
49. perc: Bukovics végezhetett el szabadrúgást, a hazai kaputól 17 méterre, jól eltalált lövése a felső lécet is súrolva vágódott Somodi kapujába, 0-1. 63. perc: Simon ment el a jobbszélen, az alapvonal közeléből mesterien emelt át a túloldalra Némethhez, aki 16 méterről kapásból a bal felső sarokba bombázott, 1-1. 83. perc: Németh baloldali szögletét követően ide-oda pattogott a labda a tizenhatoson belül, a nagy tömörülésben Bódi 7 méterről talált a hálóba, 2-1.
A hazaiak számára balszerencsésen indult a mérkőzés. Biztató kezdés után a 15. percben Stark a küzdelem hevében orrcsonttörést szenvedett, a mentők kórházba szállították. A SKSE első félidei teljesítményén végig érződött, mennyire megviselte a csapatot társuk kiválása és az ebből adódó átszervezés. A második félidő elején bekapott szabadrúgásgól felélesztette a tüzet a kohászok kemencéjében. Egyre biztatóbban játszottak, egyenlítő góljuk után védelmük egységének megőrzése mellett mindent megtettek a teljes sikerért. Az ügyeletes gólvágó Bódi, az első adandó lehetőségéből szerezte a győztes találatot, meghiúsítva a vendégek pontszerzési reményeit. Összességében az egységesebb csapatjátékot produkáló hazaiak megérdemelten szerezték meg a három pontot, tovább folytatva diadalmenetüket. Jók: Mihály, Németh és Tóth Zs. (Ifi: 4-1).