A helvétek földjén portyázott a hétvégén a magyar hosszútávfutó válogatott, s ha már ott voltak, gazdag zsákmánnyal tértek meg útjukról. De vegyük csak sorjában… Atlétáink Genfben, a SATUS elnevezésű nemzetközi futócross versenyen álltak rajthoz, amelyet a svájci szakszervezetek égisze alatt immár 41 alkalommal rendeztek meg. A nehéz terepen lebonyolított, 11 kilométeres távú meghívásos viadalon 12 ország 40 versenyzője indult harcba, s az egyéni mellett csapatban is győztest hirdettek. A háromtagú magyar válogatott – Kadlót, Szűcs, Bayer -, a szovjet csapatot megelőzve az első helyen végzett. De a továbbiakról szóljon inkább az egyik érdekelt, Kadlót Zoltán, a SKSE hosszútávfutója, aki a mintegy másfélezer érdeklődő tapsától kísérve a szovjetek élversenyzője, Oleg Szirojenko mögött a 2. helyen ért célba.
– Nagyon nehéz volt a terep és erős a mezőny, így alaposan meg kellett izzadni minden méterért, minden helyezésért. Én magam elsősorban a csehszlovák tízezer méteres csúcstartó Vrábeltől tartottam a legjobban. Nagy taktikai versenyt hozott a hétkörös viadal. Hárman futottunk végig az élen, az első négy kört Vrábel, az utolsó hármat magam vezettem, de sajnos a végén egy kicsit úgymond elaludtam. Örültem, hogy a szlovák fiú mögöttem van, közben kevésbé figyeltem Szirojenkora, aki az utolsó tíz méteren lehajrázott. Azonban úgy érzem, ezzel együtt sincs szégyenkezni valóm, hisz mint kiderült, a legyőzőm tagja a március közepén Norvégiában sorra kerülő futócross világbajnokságra készülő szovjet válogatottnak. A verseny élességére egyébként jellemző, hogy az első három helyezett között mindössze egy másodperc volt a különbség…
– Más program? – Nem volt. Nem a városközpontban laktunk, magam pedig immár negyedszer jártam Genfben, ismerem nagyjából a várost. Így, bár vasárnap délelőtt akadt volna lehetőség nézelődni, én inkább pihenéssel töltöttem az időt. Megható volt egyébként az érkezésünkkor az ottani magyarok szeretetteljes fogadtatása. – Mire készülsz a közeljövőben? – Csütörtöktől másfél hétre a tatai edzőtáborba költözöm a hosszútávfutó válogatott többi tagjával együtt egy kis munkára. A következő fontos versenyem az április 4-i országos mezei futóbajnokság lesz, amelyet a tavalyihoz hasonlóan ismét szeretnék megnyerni!