Ki tudja, hányadszor találkozunk, ki tudja, hányadszor beszélgetünk. A mostani helyzet mégis kissé furcsa. Ülünk a salgótarjáni Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatói szobájában, egymással szemben, a direktor Czene Gyula pedig íróasztalánál ülve figyeli diskurzusunkat. No nem az igazgató jelenléte a meglepő, mert őt csak zavarjuk váratlan vendégeskedésünkkel. A szituáció tér el a megszokottól, Bereczki Brigitta most nem sportfelszerelésben, sífutóléccel a lábán válaszol kérdéseimre, hanem a munkaköpenyt levetve, matematikaóra után, testnevelés óra előtt szakít időt a kíváncsiskodó újságíróra. Te jó ég, hogy szalag az idő, gondolom. Brigi 1981-ben, a ballagáskor ennek az épületnek a falai között énekelte a „Most búcsúzunk és elmegyünk”-et, most meg a katedra túloldalán tanítja a kicsiket. Igaz nem véglegesen, mert jelenleg az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Tanárképző Főiskolai Karának végzős hallgatójaként, gyakorló tanítását végzi. Gondolta volna valamelyik egykori tanára, hogy a bárnai kislány hét esztendő után majd kollégajelöltként tér vissza a Petőfi nevelői szobájába?
Kérdezem is a beszélgetőpartneremet, milyen érzés volt a régi iskolába egykori tanárai közé visszatérni? Mondja semmi különös, mert szinte hazajött, és aki eddig nem ismerte, az is szeretettel fogadta. Mivel ismeri korábbról a tantestületet, ennek a rövid gyakorló tanításnak a hangulata és az ideiglenes beilleszkedés is könnyen ment. Nem úgy, mintha egy teljesen idegen intézménybe vezényelték volna. Más kérdés, hogy Brigitta nem várta meg a vezényszót, de a gyakorló tanítás hivatalos időpontját, a februárt sem. Kérvényezte az intézmény vezetőinél, hogy a sífutó-versenyidőszakra való tekintettel korábban tehessen eleget ez irányú kötelezettségének, és ha lehet, a salgótarjáni Petőfi iskolában. Kérését méltányolták és teljesítették. Mondja, mindkét szakon 15-15 tanítási óra a kötelező penzum. Így tehát 15 testnevelés- és 15 matematikaórát tart a Petőfiben. Az már tényleg a sors érdekessége, hogy két egykori tanárának segítségével, szakmai felügyeletével foglalkozik a gyerekekkel. Rákóczy István tanár úr Brigitta testnevelésóráinak szemlélője, míg Szeracsik Gyuláné a matematikaórákon figyeli árgus szemekkel a pedagógusjelölt munkáját.
Brigitta a tőle megszokott vidámsággal, jókedvvel meséli, mennyi csínytevésben volt része itt, még diákként. Mondja és ezt Czene Gyula igazgató is, megerősíti, hogy a legelevenebb gyerekek közé tartozott, nem kellett a szomszédba mennie ötletekért. Mégis, ahogy visszagondol a régebbi időkre, mintha minden kisebb lenne az iskolában, mint amikor ő itt tanult. Találóan hozzá is fűzi, biztos nincs igaza, mert ő nőtt fel, és ezért tűnik kisebbnek sok minden. Mosolyogva említi, hogy néhány itteni tanítványa gyakran letegezi őt. Persze nem a véletlen műve ez, mert a petőfis gyerekek közül többükkel együtt gyakorol a sífutóedzéseken és ugye a sportolóknál nem divat a magázás! A nyelvbotlást ugyanakkor gyorsan helyrehozzák a nebulók és a helló helyett, mondják is: Csókolom tanár néni! S mikor beszélgetésünknek ehhez a részéhez érünk, Bereczki Brigitta sportos terveit vesézzük ki. A közhelyszerű kérdések után, hogy meddig még, milyen tervekkel, már mondja is válaszát. Most csak a jelenre gondol, szeretne jól szerepelni az idei magyar bajnokságokon. S hogy később mi lesz? Ki tudja? Az biztos viszont, hogy korai még a visszavonulásról gondolkodni, mert Albertville, az 1992-es téli olimpiai játékok időpontja még messze van… S miért ne valósulhatna meg az ő nagy álma, hogy részt vegyen egy téli olimpián? Még ha nem is a bajnokesélyesek között tartanák majd számon?
Óhatatlanul is szóba kerül a sífutás honi helyzete, s kissé lehangoltan említi, hogy a sportág nem a nagy támogatást élvezők közé tartozik. De azért versenyzési lehetőség mindig van, ezért is bizakodik és tekint reménnyel a jövőbe. Azt sem titkolja, bár ez személyével nem kapcsolatos, hogy a tarjáni fiatalok között kinevelkedhetnek a jövő bajnokai, akik a nemzetközi porondon is letehetik névjegyüket. Sorolja a neveket is, köztük Balla Esztit, Kovács Adrient, Wendler Bélát, és a két Jenei fiút, Ádámot és Gyulát. Végül újra a tanulásról és a sportról beszélgetünk. S amikor e kettőt párosítjuk, nem maradhat el a kötelező gratuláció sem. Brigitta tavaly decemberben vette át a felsőfokú intézmények kategóriájában, a „Magyar Népköztársaság jó tanulója – jó sportolója” címet. Ezzel is bizonyított a többszörös magyar sífutóbajnok! Nevezetesen azt, hogy nem csak a pályákon, hanem az iskolapadban is a legjobbak közé tartozik. Az eddig kapott két „Nógrád megye legeredményesebb sportolója” cím mellé tehát egy újabb, immár országos elismerés került. Amikor mindehhez gratulálok, már hallatszik a csengő hangja. Brigitta negyvenöt perces pihenője véget ért. Búcsúzunk. Várja a tornaterem, a gyerekek. Testnevelésóra következik…
