A Népstadion adott otthont az idei serdülő „A” országos atlétikai bajnokságnak. Ezen Balázs Dénes, a SKSE atlétája is részt vett. A fülledt meleg kevésbé, a riválisok viszont annál küzdelmesebb versenyt sejtettek 3000 m-en. – Kellemes meglepetést jelentett szereplésem – mondta a középtávfutó. – Edzőm, Máthé Csaba a 4-6. helyre várt. Én az első helyezettel azonos idővel második helyet értem el. Kedvezett az, az iram, amelyet a vezető boly diktált. A laza, könnyedebb kezdés segített végig megőrizni frissességemet. Így az utolsó méterek, a hajrá percei döntöttek, számomra kedvezően. – Dénes megerősítette bennem azt, hogy mennyire tud küzdeni, és akaraterőben sincs nála hiány – hallottuk edzőjétől.
Ekkor azonban még hátravolt az 1500 m-es akadályfutás. Ebben a versenyszámban Balázs a ranglista második helyén állt. Két nappal később a rajt előtti izgalom percei után végre eldördült a startpisztoly és elindult a mezőny. Taktikusan, hideg fejjel futott. Erre volt szüksége, 450 m-rel a cél előtt kivált az élbolyból. Balázs Dénes ritmust váltott, amit a többiek már nem tudtak követni, és győztesként futott be a célba. Végre megvalósult nagy álma: újra magyar bajnok lett. – További célja? – Kikerülni az IBV-re és orvosi diplomát szerezni.
Máthé Csaba örömmel mondja tanítványáról: – Igazán büszke vagyok rá, mert azon kívül, hogy 6 érmet gyűjtött a korosztályos bajnoki versenyeken, az országos biológiai versenyen tavaly 3. helyezést ért el. Tehetsége mellett szorgalom és kitartás jellemzi. Ennek köszönhető az eddigi szép eredmény. A Bolyai János Gimnázium tanulója, összeegyeztetve a tanulást a sporttal, kiváló eredményekkel büszkélkedhet.