Nem hinném, hogy bárki kétségbe vonná azon állításomat, miszerint ma megyénk legeredményesebb egyesülete a Salgótarjáni Petőfi SE, pontosabban annak síszakosztálya. Az egyesület hét szakosztályt működtet, a versenysportot, vagy nevezzük élsportnak, a sízők jelentik. A többi szakosztály alapvetően tömegsport jellegű, szervezett megyei, országos bajnokságokban nem vesznek részt. A sízők viszont pótolják ezt a feladatot. A biatlon és sífutó szakág 1985-86 évi bajnokságain – a különböző korcsoportokban együttesen -, 23 országos bajnoki címet szereztek. Így nem sikerült az előző évadban elért 24 elsőséget túlszárnyalniuk, szégyenkezésre azonban nincs okuk. Legyen a következő idény is csak olyan, mint a mostani volt… A szakosztály működéséről, a további tennivalókról beszélgettem Vizauer Aladárral, az egyesület ügyvezető elnökével és Vincze Istvánnal, a szakosztály vezető edzőjével.
– A tarjáni egyesületi átszervezések során, 1984 júniusában került egyesületünkhöz a síszakosztály – kezdi a beszélgetést az elnök. – Így a versenyzők és az edzők is automatikusan átjöttek, s mienk lett a galyatetői síház is, melyet a korábbi években széles társadalmi összefogással építettek, s ami a szakosztály működésének egyik alapfeltétele. Közel 70 igazolt versenyzőnk van, szakmai munkájukat a vezető edző és három edző irányítja. Vincze István foglalkozik a legidősebbekkel, Vadas István a serdülőkkel, míg Papp Zoltán az úttörő korosztállyal. Földi László edzőnk a biatlonlövészetre készíti fel versenyzőinket.
– Hogyan készültek fel az előző versenyévadra? – Nem vártunk a hóra, mert az április hónapot leszámítva, egész évben edzünk – veszi át a szót a vezető edző. – A SKSE pályán végezzük a szárazföldi gyakorlatokat a hó nélküli hónapokban. Decemberben kéthetes csehszlovákiai edzőtáborozáson vettünk részt Donovalyban, itt kezdtük el a havas edzéseket. A hazatérés után már itthon is volt hó, s hamarosan kezdődött a versenyszezon. – Úgy tudom, hogy sízőik többsége még tanuló. Hogyan engedi el az iskola a tanév ideje alatt napokra, vagy esetleg – mint a Donovaly sítábor mutatja -, hetekre a diákokat? – Sportolóink jelentős része a négy salgótarjáni iskola – a Petőfi, a Beszterce-telepi, a Bolyai és a Madách -, tanulója. Ezekkel az intézményekkel együttműködési megállapodást kötöttünk, melynek egy sarkalatos pontja van. Nevezetesen csak azt engedik el hosszabb időre a tanítási napokról, aki a tanulmányi munkában is jó eredményt nyújt. El kell mondani, hogy köszönettel tartozunk az említett iskolák igazgatóinak, tantestületeinek és testnevelő tanárainak segítő szándékukért és patronáló munkájukért.
– Szakmai szempontból hogyan értékeli az előző szezont? – Egyértelműen eredményes idényt zártunk. Három stabil férfiversenyzőnk bevonult katonának, köztük Géczi, aki az 1984-85-ös évadban négy aranyérmet szerzett. Aztán itt van Bereczki. Ő felsőfokú tanulmányokat folytat Budapesten, sokáig bizonytalanság volt körülötte, de sikerült neki edzéslehetőséget biztosítani, így rendelkezésünkre állt. Tulajdonképpen minden versenyzőnket, csak dicsérni tudom a jó szereplésért. Kiemelkednek a serdülők, akik országos bajnoki aranyérmeink 70 százalékát szerezték. Az idősebb, de még mindig fiatal női korosztály jól helytállt a felnőtt versenyeken is. A legjobban Galbács Judit szerepelt, aki négy egyéni és négy csapat aranyat szerzett. A csapat sikereiből Bereczki Brigitta, Tóth Klára és Kolláth Éva is kivette a részét. A férfiaknál Ipacs és Imrich is kitűnően szerepelt. Ők hatan a különböző korosztályú magyar válogatottak kerettagjai, közülük Galbács és Bereczki Franciaországban és a NSZK-ban, a fiúk pedig a szocialista országokban indultak a válogatott színeiben.
– Mit vár a jövőben, az új szezonban? – Hasonlóan jó eredményeket és további előrelépést minden versenyzőnktől. A serdülő és ifjúsági korúak az 1986-87-es évadban nem lépnek korcsoportot, így újra jó eséllyel pályáznak megszerzett pozícióik megvédésére. Ez a korosztály jelenti számunkra a jövőt, biztosan sok örömet szereznek még. Természetesen bízom Galbácsék további sikereiben is – mondta Vincze István. – Mit mond ezekről a tervekről az egyesület elnöke? – kérdezem végezetül Vizauer Aladárt. – Egyetértek, de két aprósággal kiegészíteném ezt. Először is szükséges elmondani, hogy ebben az esztendőben felújítjuk a galyatetői síházunkat, ami jelentős anyagi ráfordítást igényel, de a síszakosztály működéséhez alapvetően szükséges. A szakmai munka erősítésének céljából az ősztől tervezzük egy újabb edző beállítását. Úgy hiszem, hogy ezek a szándékaink is hozzájárulnak ahhoz, hogy tovább ápoljuk jó hagyományainkat, s újra eredményesen szerepeljünk az országos viadalokon.
