A közelmúltban Budapesten, a KISZ KB székházában, az iskolákban példásan helytálló és a sportpályákon is kimagasló eredményekkel büszkélkedő, középiskolai tanulókat tüntettek ki. Köztük volt Bereczki Brigitta salgótarjáni síző is. A Népsportban, a tudósítás részeként, fényképe is megjelent, amint éppen átveszi az elismerést igazoló okmányt.
– Kedves emlék lesz – mondta Brigi. – A kitüntetést még az 1984-ben nyújtott teljesítményemért kaptam, amikor az országos bajnokságon megnyertem a 10 kilométeres női biatlont. – Ez már ismétlés is volt, ugye? – Részben. Három évvel ezelőtt ugyanis a 20 km-es felnőtt bajnoki címet szereztem Galyatetőn. Aztán az ifjúságiak között is a legjobbnak bizonyultam. Az idén két bajnokságot nyertem, 10 és 50 kilométeres biatlonban. Egyéb számokban szintén több jó helyezést értem el. – Nem csoda, hogy bekerült a magyar sífutó-válogatottba! – Versenyeztem Svédországban, a NDK-ban, Franciaországban, Csehszlovákiában, Ausztriában, Bulgáriában és Romániában. Az elmúlt év telén elindulhattam a franciaországi Chamonixban megrendezett világbajnokságon. Ezt tartom eddigi legnagyobb sikeremnek. Hogy csak a 24. helyen végeztem? Jó néhány nagymenő svédet, amerikait és bolgárt is megelőztem biatlonban. Elsőként a világversenyre velem utazó edzőm, Hrabecz Gyula gratulált.
– Mostanában hol és milyen viadalokra készül? – Az idén felvettek az ELTE matematika-testnevelés szakára. A fővárosban a válogatott kerettel gyakorolok, ideiglenes edzővel. Napi két foglalkozáson kötelező a megjelenés és persze a munka. – Hivatalosan a SKSE sportolója… – Igen, kezdettől fogva. Még a salgótarjáni Petőfi Sándor Általános Iskola hatodik osztályos tanulója voltam, amikor az atlétikát felcseréltem a sível. Hét aranyérmet nyertem az úttörő olimpiákon. Azóta is Vincze István az egyik mester. A Kohász Sportegyesület anyagilag is támogat, havonta 1300 forint kalóriapénzt kapok, s ezt az összeget betétkönyvbe teszem. Egyébként a megyeszékhely Madách Imre Gimnáziumában érettségiztem, testnevelés tagozaton. Osztályfőnököm Barabás György, testnevelő tanárom Oláh Zoltánné volt. – Mi volt a kedvenc tantárgya? – A matematika. – Ikertestvére, Beáta az atlétikánál maradt, igaz? – Gerelyt hajított, jelenleg Egerben tanul a tanárképző főiskolán.
– Mit követel meg az élsport egy válogatott versenyzőtől? – Kemény munkát, egész embert. És sokunknak, például nekem a tanulást is illik jól összeegyeztetni a sporttal. – Szabad idő? – Kevés. Néha olvasok, és zenét hallgatok. Nagyon szeretek táncolni is… – Itt az igazi sí idény. Mit tervez erre a télre? – A magyar bajnokságon 5 és 10 km-en, továbbá a 4×5 km-es váltóban szeretnék rajthoz állni. A válogatott keret rövidesen Ausztriában edzőtáborozik, ide sajnos az egyetem nem enged el. Kissé távolabbi cél a kanadai Calgaryban rendezendő olimpia. Harcba szállok a kiküldetésért! És 1988 után a következő világjátékokra is pályázom… – Úgy tudom, éppen a napokban lesz 19 éves. Az olvasók nevében is hadd gratuláljunk ehhez. – Nagyon köszönöm!
