Egy csoport, 14-15 éves SKSE atléta edzője Máté Csaba. A sportág berkeiben nemcsak eredményeiről, hanem szerénységéről is jól ismert Csaba bácsi (ahogy a gyerekek mondják), jó pedagógiai érzékéről, edzéseinek hangulata is tanúskodik. Az általa edzett ifjú sportolók mosolyogva, szinte játékosan végzik el a naponta kitűzött feladatokat. Tréningjük első részében egy-másfél órás erdei futás szerepel. Az edző ilyenkor egyedül marad. Egy ilyen alkalmat használtunk ki, egy rövid beszélgetésre.
– Mikor került kapcsolatba az atlétikával? – Még 1957-ben, az általános iskola elvégzése után, Rákóczi István tanár úr keze alatt kezdtem aktívan sportolni. Először a magasugrás tetszett meg, de miután az úttörő spartakiád alkalmával, váltóban igen jó harmadik helyezést értünk el, így a futást választottam. Sajnos, rossz lóra tettem. Akkoriban ugyanis a SKSE inkább a sprintereket helyezte előtérbe. A hosszútávfutókkal szinte nem is foglalkoztak, pedig abban az időben elég sok jó közép- és hosszútávos volt. – Ennek ellenére nem mindennapi pályafutás áll Ön mögött. – Az úttörő spartakiád után, az előbb említett okok miatt egy kissé elment a kedvem az egésztől, és a bevonulásig átpártoltam a sífutókhoz. Aztán a katonaság alatt (1961-64), az Újpesti Dózsában visszatértem az atlétikához. Itt a 3000 méteres síkfutás volt a számom. Leszerelés után, már a SBTC színeiben, 1966-ban mezei csapatbajnokságon harmadik helyezést értünk el.
– Nem csak váltóban ért el jó eredményeket, hanem egyéniben is. – A hetvenes évek elején átigazoltam a SKSE-hez. A csapatbajnokságokon 3000 méteres akadályfutásban és 5000 méteres síkfutásban indultam. Az előbbiben harmadik, az utóbbiban harmadik-negyedik helyezést értem el. Aztán jött egy számomra felejthetetlen verseny, amelyen egy óra alatt kétszer is jobb időt futottunk Feledi János 30 éves csúcsánál. Először Varga János produkált jobb eredményt, akivel igen jó barátságban voltam. Már csak az egymás közötti virtus is hajtott. Emlékszem sietett volna valahová verseny után, de inkább megvárta az én futásomat. Bosszúságára és az én nagy örömömre (8.45-tel) túlszárnyaltam az ő idejét. Végül is együtt örültünk, mert egy óra alatt két csúcsjavítás igazán szép teljesítmény. – Ezt a rekordot aztán egy évig senki nem döntötte meg. Mi volt ezután? – Tíz évvel ezelőtt úgy gondoltam, abbahagyom a sportot. Egy évre rá aztán társaim unszolására, no meg az utolsó megmérettetés címén, elindultunk az 5000 méteres váltóbajnokságon. Ez már sajnos, nem sikerült. Igaz, öt ember helyett csak négyen voltunk a váltóban, és ezt nem fogadta el a versenybíróság.
– Mikor kezdett edzőként foglalkozni a gyermekekkel? – Miután abbahagytam a versenyzést, 1977-78-ban. Egy évvel később, az edzői tanfolyam elvégzése után, Győrben vizsgáztam. Aztán 1980-ban egy félig régi, félig új gárdából állítottam össze egy csoportot Salgótarjánban. Ebből a csapatból kiemelném Györe Sándort és Schneiker Károlyt, akik tehetségükkel, jó eredményeikkel tűntek ki. A következő év őszétől új csoportot kaptam. A 14-15 éves gyerekek kezdő lépéseit irányítottam, és azóta is vezetem edzéseiket. Ők a saját neveléseim. A MÉTA stafétaviadalon tavaly második, az idén áprilisban pedig első helyezést értek el a srácok, korosztályuk 10×2 kilométeres váltóversenyében. – Mint aktív sportolónak, nyilván voltak álmai, vágyai. Most, edzőként mi az, amit legjobban szeretne elérni? – Nagyon szeretném, ha a gyerekek közül hat olyan tehetség összejönne, akik csapatban a mezei bajnokságon jó helyezést érnének el, és később, felnőtt korosztályban is bele tudnának szólni az első helyért folyó küzdelembe. Ha ezt sikerül elérnem, nagyon büszke leszek a srácokra, és ez természetesen nekem is nagyszerű érzés lesz. Mert elmondhatom, hogy hajdanában az én kezem alatt kezdték művelni ezt a nagyszerű, de igen sok munkát igénylő sportágat.
Közben lihegve megérkezett a körülbelül egy órája futó srácok egy része. Nem akartam tovább zavarni a szakembert, elköszöntem, mert edzésük második fele még csak most kezdődött. Visszafelé jövet a szokásos jelenségen akadt meg a szemem: tucatnyi fiatal reménység, akik lihegve, de lelkesen figyelik edzőjük utasításait.
