Bő negyed évszázadon keresztül, a lőállások rendszeres vendége volt Décsei Ferenc mind a hazai, mind a nemzetközi versenyeken. Az 1952-ben rendezett helsinki olimpián megyénket elsőként képviselte a játékok történetében. A lősportban elért eredményeiről így emlékezik vissza Décsei Ferenc.
– Alig voltam hatéves, amikor édesapámat, aki maga is élsportoló volt, lekísértem a lőtérre, és huszonhat éven keresztül ott is ragadtam. Első megyei versenyemet 1936-ban, kilencéves koromban nyertem meg, erre szívesen emlékszem még most is, közel a hatvan évemhez. Később az ifjúsági versenyeken rendszeresen részt vettem, de néhányszor bekerültem a felnőtt csapatba is. A felszabadulást követően már némi központi támogatást is kaptunk, lőszert, fegyvereket. Rövid időn belül a salgótarjáni lövészek eredményeikkel országos hírnévre tettek szert, mind az egyéni, mind a csapatszámokban. A legnagyobb hatást a londoni olimpián Takács Károly sportlövészetben szerzett aranyérme tette rám. Ekkor elhatároztam, hogy a következő olimpián nekem is részt kell vennem és minden szabad időmet ennek a célnak rendeltem alá. Az olimpiai bajnokkal már a felszabadulás előtt is versenyeztem, és dobogós helyezést sikerült elérnem. Az 1948-as, londoni olimpia után a válogatott keret lövészbemutatót tartott Salgótarjánban, ahol én is szóhoz jutottam. A lövészeknél Szőllősi József volt a szövetségi kapitány, és az elért eredményeim alapján meghívott az 1952-es olimpiára készülő utánpótláskeretbe. Ezt követően kéthetente jártam a fővárosba a válogatott keret edzéseire, ahol a felmerülő költségek felét térítette a szövetség. 1950 tavaszán bevonultam katonának, és ebben az évben a hadseregbajnokságot minden számban sikerült megnyernem. Ekkor már minden támogatást megkaptam, és tagja lettem az olimpiára készülő csapatnak. Első nemzetközi versenyem a román fővárosban volt, ahol nyolc nemzet sportpisztolyosait sikerült megelőzni. Azután jöttek a különböző válogatóversenyek, és a tizenöt hazai és külföldi viadal közül tizenháromban sikerült nyernem.
– Akkor már biztos volt az olimpiai szereplés, és a nagy álom teljesülni látszott. Az olimpiára való küldetési szintet öt versenyszámban sikerült teljesíteni, de képtelenség lett volna kettőnél több versenyszámban indulni. Az olimpián az egy hónappal korábban Svájcból kapott sportpisztollyal, a hatvankilenc ország versenyzői közül a 14., a Helsinkiben vásárolt, nagyöbű puskával a 20. lettem. Az edzéseken nem egy alkalommal lényegesen jobbat sikerült lőnöm, de hát az olimpián erősebben dobog az ember szíve. Az olimpia után is keményen dolgoztam. A moszkvai világbajnokságon a 6., a bukaresti Európa Bajnokságon 3. helyezést sikerült elérnem. Az 1956-os olimpiáról az ismert események miatt távolmaradtam. Meg kell jegyeznem, hogy közvetlenül a moszkvai VB előtt egy lengyelországi versenyen, ahol csaknem az egész világbajnoki keret indult, első lettem. Az 1960-as olimpia ideje alatt már vállizületi problémák jelentkeztek nálam, és a megterhelő edzéseket már nem tudtam vállalni. Meg hát az idő elmegy az ember fölött.
– Versenyzői pályafutásom során negyven nemzetközi versenyen indultam, kisebb-nagyobb sikerrel. Rengeteg szép élmény, számtalan barátság szövődött közben. Még ma is kapok leveleket a régi külföldi sportbarátoktól, a NDK-ból, a Szovjetunióból, Svédországból, de sorolhatnám még. Ilyenkor mindig jóleső érzés fog el, és szívesen gondolok a velük együtt eltöltött napokra. Azóta is hetente lemegyek a lőtérre edzést tartani, de ebben is egyre jobban megakadályoznak az izületi bántalmaim. Ez az én esetemben sportági betegség. Életemben egy munkahelyem volt: harminckilenc éve a Salgótarjáni Kohászati Üzemekben dolgozom.
