Az elmúlt héten befejeződött Salgótarján város 1982. évi kispályás labdarúgó bajnokságának szabadtéri idénye. A tavaszi-őszi rendszerű bajnokságban a városi sportfelügyelőség mintegy 500 dolgozó részére nyújtott hétről-hétre rendszeres testedzési lehetőséget. A jegyzőkönyvek alapján összesen 5476 fő rúgta a labdát! Ötvenhat csapat 22 héten keresztül öt csoportban vetélkedett a helyezésekért, amelynek végső célja a téli teremtornára való kerülés joga volt.
Az idén, az előző évek gyakorlatától eltérően, a rendezők és a városi sportcsarnok vezetése több játéknapot adott a téli tornára, így azt 16 csapattal tartják. Ennek megfelelően, a csoportok első három helyezettei automatikusan résztvevői a teremtornának, a 16. csapat pedig az október 9-10-én rendezendő negyedik helyezettek versenyének győztese lesz.
Az 1982-es bajnoki év is szolgáltatott több meglepetést. A legnagyobb talán az idénykezdésnél volt, amikor kiderült, hogy a múlt évi terembajnokság V. helyezett csapata, a NSZV-KISZ nem indult a bajnokságban. Az idei teremfocin rajtuk kívül hiányozni fog a BRG, vagy a Megye Tanács Petőfi, esetleg mindkettő, és a NSZV-Kisterenye csapat.
A csoport: Az első négy helyezett mindvégig kiemelkedett a mezőnyből. Közülük a MHSZ-Kieg. csapatának egyenletes, jó teljesítménye a legnagyobb meglepetés, akik Csuberda vezérletével sorozatban nyerték mérkőzéseiket. A SZÜV-nek Tábori és Fekete kiválásával az őszi idény előtt voltak megingásai, végül összeszedte magát a csapat, s megszerezte a teremtornán való részvétel jogát. A volt NB-s játékosokkal teletűzdelt Síküveggyár – Verbovszki, Csóri Csaba, Surányi, Lőrincz, Váradi, Kasza -, évek óta nem tudott az élmezőnybe kerülni, s ez most egyenletes, jó teljesítménnyel sikerült. A kiscsapatok közül a legkellemesebb meglepetés a Postás és a Kishartyán jó teljesítménye. Ez utóbbiak először ez évben indultak a bajnokságban, s mindjárt a középmezőnyben végeztek.
B csoport: A SKSE öregfiúk hagyományosan jól szerepelt, magabiztosan végeztek az első helyen. Mögötte három csapat vetélkedett a jobb helyezésért. Közülük a Megye Tanács Petőfi tavaszi gyengébb szereplésének köszönheti negyedik helyezését. A VSZV-KISZ és a Volán-KISZ végig egyenletes, jó teljesítményt nyújtott. Az előbbi csapat három éven keresztül hajszállal maradt le a teremtornáról, s az idén sikerült a célját elérnie. A vert mezőnyben olyan nagy hírű, szebb napokat megélt kispályás csapatokat találunk, mint a TIGÁZ, a STÉSZ, az Öblös öregfiúk és az AGROFIL. A csoport érdekessége, hogy a mezőnyben két olyan csapat is található, amely több mint száz gólt kapott…
C csoport: A mezőnyből kiemelkedett a Főiskola és az AFIT csapata. Érdekesség, hogy a főiskolások rúgták a csoportban a legtöbb gólt, s emellett a legkevesebbet kapták. Egyetlen vereségüket a MTSE-től szenvedték el. Az AFIT még úgy is biztosítani tudta a teremtornán való részvétel jogát, hogy az őszi szezon előtt három alkalommal – ebből kétszer igazoltan -, nem tudott kiállni. A két élen végzett csapat mögött végig kiélezett harc folyt a jobb helyezésekért. A teremtornában már korábban részt vett csapatok közül az élmezőny sorrendjébe nem tudott beleszólni sem a Kohász-KISZ, sem az ÁFÉSZ, sem a NSZV-Kisterenye együttese.
D csoport: Az Öblösüveggyár és az IKV-Távfűtés hírnevéhez megfelelően, jól szerepelt. Hasonlóan kiemelkedő, egyenletes, jó teljesítményt nyújtott a Bástival és ifj. Taligával megerősített NOTÉV, valamint a fiatalokból álló Dózsa-KISZ csapata. A sok rúgott és a sok kapott gól azt bizonyítja, hogy a Kisker. csatárai értenek a góllövéshez, viszont gyenge védelemmel rendelkeznek. A csoport színvonalára rányomta bélyegét, hogy itt volt a legtöbb óvás, és ebben a csoportban maradt el a legtöbb mérkőzés.
E csoport: A legnagyobb meglepetés az 1981. évi városi bajnok Szénbányák harmadik helyezése. Úgy látszik, Répás Béláék csak a teremfocira koncentrálnak.