Körül ültek a Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatói szobájában, a salgótarjáni Malinovszkij úti épületben a kőszegi téli úttörő olimpiáról nemrég hazatért, rengeteg sikert aratott lányok és fiúk. Először névsorolvasást tartottunk: Bereczki Brigitta, Bereczki Beáta, Galbács Judit, Pálmai Gyöngyvér, Bartus József és Brezniczky János a 7. A-ból. Szlivka Gyula a nyolcadik, Vincze Kati a hatodik osztályból. Ők nyolcan, meg Mohai Kriszti és Szabolcs, Gál Csaba és Marosszéki Tamás összesen 26 érmet hoztak haza az ötkarikás versenyekről. Még néhány, más iskolába járó nógrádi társuk is besegített abba, hogy a megyék közti pontversenyt is ők nyerték, de elhozták a legeredményesebb iskolának és – Brigi révén -, a legsikeresebb versenyzőnek járó serleget is. A nagyszünetben hívtam össze őket egy kis élményidézésre. A kezdeti megilletődöttség hamar feloldódott, később alig győztem jegyzetelni a pergő nyelvű kisdiákok mondatait.
Brigitta: – Nem számítottam rá, hogy első leszek. A biatlonversenyek alatt Rákóczi Pista bácsi, edzőnk és testnevelő tanárunk mérte az időnket, s ő úgy számolt, hogy csak második leszek Jutka mögött. Pedig éreztem, hogy jól megy, így annál nagyobb volt az örömöm, amikor megtudtam, hogy mégis én nyertem. Sífutásban legfeljebb a hetedik-nyolcadik helyre számítottam, nem is éreztem igazán jónak a teljesítményemet, de itt is korai volt a csüggedés, újra első lettem. Néha sóhajtozva gondoltam a tavalyi romániai edzőtáborra, amikor a Fogarasi-havasokban nyáron, fürdőruhában síelhettünk. Most főleg az első két napon borzasztó rossz volt a hó, esett az eső előzőleg, s volt, ahova csákánnyal törték, lapátolták a havat. (Ti. a hóhányók…)
Jutka: Nagyon klassz ajándékokat kaptunk az érmek mellé. Különösen az a narancssárga szőrmók cica olyan cukorpofa… Meg a fekete-fehér maci. És az elektromos közlekedési játék! Jaj, és nagyon tetszett az a jazz-balett műsor, amit az eredményhirdetés után láttunk. Most ugyan nem ment olyan jól, mint a legutóbbi úttörő olimpián, amikor én lettem a legeredményesebb egyéni versenyző, de kárpótolt, hogy az ifjúsági síbajnokságot viszont megnyertem. Pedig serdülő létemre először indultam ebben a korosztályban. És januárban a Kékesen sokkal jobb volt a hó, mint most Kőszegen.
Bea: A Dobó Katalin leánykollégiumban laktunk, nagyon jól éreztük magunkat. Megbarátkoztunk néhány idősebb lánnyal, akik laosziak és október óta tanulnak ott egy szakközépiskolában. Ehhez képest csodálatosan beszélnek magyarul, minden baj nélkül megértettük egymást. A kaja is nagyon ízlett, hiszen minden nap volt gyümölcs, nápolyi, sütemény, vagy valami nyalánkság.
Kati: És diszkó is volt egyszer! Meg a Jurisics-várban láttuk a múzeumot, egy filmvetítést a városról, a megyéről, a történelmi nevezetességekről és egy Coca-Cola kisfilmet a labdarúgásról. Szép volt a tűzijáték a záróünnepség végén. Láttuk, hogy a zsűriből valaki egy elemlámpával megadta a jelt, aztán robbantak a petárdák… Sose felejtem el azt a kislányt, aki olyan beleéléssel adott elő egy elbeszélést a banánról, hogy a kezében lévő műbanán szinte valódivá változott.
Gyöngyi: Én most nem nyertem érmet, Beáék jobbak is, ezt tudom. Pedig én az atletizálást már abbahagytam, nem úgy, mint ők, (tavaly Brigi is egyértelműen a téli sporthoz pártolt át), így csak görizek nyáron. Egyébként most bennem frissebb élmény a “Mindent bele” vetélkedő. Tegnap érkeztünk haza a területi döntőről. Nemsokára a tévében bemutatják az erről készült műsort egy vasárnap délelőtt, de azt elárulom, hogy harmadikok lettünk. Még annyit, egyhetes szlovákiai utazást nyertünk.
Jóska: Másfél percen múlott, hogy nem nyertük meg a sífutóváltót. Ebben a számban az első ember és a befutó teljesítménye a döntő. Nekünk persze, erősebbek, magasabbak az ellenfeleink, így nincs mit szégyenkeznünk, hogy lemaradtunk a lányokhoz képest. Ez itt mindig így szokott lenni. De a várakozást így is felülmúltuk. Én például tavaly még 28. voltam, idén 4. lettem az összetettben, és jövőre talán Salgótarjánban rendezik az úttörő olimpia téli versenyeit…
Jancsi: Én startoltam elsőnek a sífutóváltóban. A kezdőembereknek a legnehezebb, még nem ismerik annyira a pályát. Befutás után már nagyjából átadhattam a tapasztalatokat, elmondtam, mire és hol vigyázzanak a többiek. Egyébként a magyar bajnokságon, a serdülők között nekem is jobban kijött a lépés, ott megnyertük a váltót, akár csak Bea az egyénit.
Gyuszi: Jövőre már nem indulhatok a serdülők közt, az úttörő olimpián sem, de szeretném a síelést folytatni. A gépipari szakközépiskolába készülök, és ez a napi 2-2 és fél órás edzések mellett kemény esti tanulásokkal jár. De össze kell egyeztetni a sporttal, közülünk senkinek nem volt 4-esnél rosszabb átlaga félévkor.
Beszéltek aztán az iskolai fogadásról, az otthoni örömről (visszatértük napján kedvenc ételüket főzték nekik), a KISZ megyei bizottságára szóló ünnepélyes meghívásukról, az edzések próbatételeiről és vidám perceiről. A kőszegi élményekre mosolyogva emlékeztek, további terveikről nagyon komolyan nyilatkoztak: testnevelés tagozatos gimnázium, TF tanári szak, aztán kijutás az IBV-re (már most jobbak a Kékesi-Telek-Hronyecz triónál Jutkáék), ifi-válogatottság és… Távolabbi tervek, célok, jóslatok már nem fogalmazódtak meg. Amúgy is még az úttörő olimpia a téma. Az érmeket, serlegeket el kell helyezni majd az iskola vitrinjében, az olimpikonok fényképei a dicsőségtáblára kerülnek, és nyáron megkapják a bajnoki érmeket, jutalmakat. De akkor már az atlétika, a nyári olimpia lesz műsoron. Ahhoz is, a tanuláshoz is további sok sikert, „petőfisek”!
