A SKSE síszakosztálya hosszú idő óta a sportág élvonalában áll. Erről tanúskodnak már régebben is azok a jó teljesítmények, helyezések, amelyeket az egyesület sífutói rangos hazai versenyeken értek el. Mégis azt kell mondanunk, hogy a SKSE síszakosztályának életében nagy fordulatot jelentett, amikor az elmúlt évben Vadas István közel tízéves távollét után, az Újpesti Dózsából visszatért az egyesülethez. A nagyszerű sífutó, aki hazánkat képviselte 1970-ben, a Csehszlovákiában megrendezett téli olimpián, nagy lelkesedést öntött a szakosztályba. Mint edző, de mint a felnőtt csapat aktív tagja készítette fel a síelőket a téli idényre. Fáradozásuk nem volt hiábavaló. Ezt nagyszerű eredményük tanúsítja. Az idei magyar bajnokság küzdelemi során, a SKSE serdülő, ifjúsági, valamint felnőtt sífutói 10 számban kerültek a dobogó legmagasabb fokára. Tíz magyar bajnoki cím! Ez a mérlege a SKSE síelő szakosztályának 1973-ban.
Vadas, Benkő, valamint Vincze neve ismertté vált az egész országban. Kiemelkedő teljesítményeik alapján Vadas István és Benkő János rászolgált a válogatottságra. Az elmúlt év őszétől kétszer jártak Zakopaneban, voltak Romániában. Ami azonban a legnagyobb öröm számukra, hogy Egervári mellett mind a ketten ott lehettek Murmanszkban az „Orosz tél ünnepe” nemzetközi futóversenyen, majd onnét Finnországba utaztak. A két népszerű sífutóval beszélgettünk a napokban, miután hazatértek erről, az élményekkel és tapasztalatokkal teli több hetes útról.
– Számomra már nem volt új az „Orosz tél ünnepe” alkalmából megrendezett nemzetközi emlékverseny – vette át a szót Vadas István. Én korábban már részt vettem ezen a versenyen. Mondanom sem kell Jánossal együtt, nagy izgalom közepette szálltunk Budapesten repülőbe. Bár utaztunk már a légimadárral, de mi tagadás féltünk a vasmadár gyomrában. Moszkváig repülővel, a szovjet fővárosból Leningrádon át vonattal, majd autóbusszal folytattuk utunkat Murmanszkba. Ez a nagy kikötőváros az Északi sarktól mintegy 200 kilométerre fekszik. Mínusz 10 Celsius-fok körül volt a hőmérséklet. A nagyon sok emelkedővel tarkított pályán mintegy 400 versenyző rajtolt. Az NDK-ból, Csehszlovákiából, Ausztriából, Lengyelországból és rajthoz álltak a skandináv országok legjobbjai. Az indulók száma ugyancsak azt bizonyítja, hogy nem volt itt könnyű nekünk magyaroknak tisztes helyezést elérnünk azokkal a versenyzőkkel szemben, akik évről évre havas edzéseken készülhetnek az ilyen jellegű emlékversenyekre.
– Mi, magyarok hárman indultunk, 30, valamint 15 kilométeres távon. Véleményem szerint Benkő János csodálatosan futott 30 kilométeren. Bárcsak a 83. lett, de hozzá kell tenni, hogy az utolsó öt kilométeren, óriási küzdelmet vívott Simasovval, a szaporói téli olimpián aranyérmet nyert szovjet váltó üdvöskéjével. Ezen a versenyen ő sem tudott beleszólni a helyezésekbe. Benkő Jancsi talán élete legjobb teljesítményét érte el ezen a versenyen. A 15 kilométeres futásban Egervári szerepelt a legjobban. Mint a szovjet szakemberektől megtudtuk, náluk több mint 2 millióan űzik versenyszerűen a síelést. A murmanszki versenyen ott volt tehát a szovjetek színe-java. Éppen ezért nem kell meglepődni, hogy Benkő János csupán a 83. lett. Ez a mi számunkra rendkívül kecsegtető. Ez a verseny is arról győzött meg bennünket, hogy sokat kell fejlődni, persze ehhez havas edzések, versenyek szükségesek. Murmanszkból Finnországba folytattuk utunkat, ahol Pudasjarvibe szerepeltünk, újabb nemzetközi versenyen. Itt ugyancsak 15 és 30 kilométeren álltunk rajthoz. Ezen a versenyen jóval kevesebb volt az induló és hármunk közül Egervári szerepelt a legjobban. A versenyek befejeztével Jarvinenbe is ellátogattunk.
– Sokat hallottam a jarvineni síelőkről – vette át a szót Benkő Jancsi. Itt aztán volt látnivaló. Megmaradt zsebpénzünkből négy pár lécet vásároltunk. Legszívesebben elhoztam volna mindet, de remélem, ez is jól szolgálja majd jövőre szereplésünket. Útban Leningrád felé ellátogattunk még Laktiba is.
A két fiúból szinte dől a szó. Sokat, nagyon sokat meséltek élményeikről. Elmondották azt is, hogy mások talán olyankor hagyják abba a sportot, amikor versenyzői pályafutásuk csúcsára érkeznek. Ők azonban még nem érzik magukat öregeknek. Nem, mert nagyon szeretik a sífutást. Szeretik azonban az egyesületet, és tudnak egymásért is küzdeni. Éppen ezért tudtak ők hárman öt magyar bajnoki címet szerezni. A három sportoló csapatban kiegészíti egymást. Jövőre ismét szeretnének jól szerepelni. Ha komolyabb sérülés közbe nem jön, úgy rajthoz állnak a magyar bajnokságon. Tervük azonban, hogy a szakosztályt létszámban és minőségben is megerősítik. Ezért dolgoznak nem csupán ők hárman, mert kötelezettséget éreznek az iránt a sport iránt, amelyben már annyi salgótarjáni siker született.
