Az acélgyárban 27-én vasárnap nagy eseményekre készülődünk, nem csak azért, mert a „Dolinkában” a vidék legszebb sportpályáját avatjuk fel, de jubileumot is ülünk, mert hát a mi Salgótarjáni Sport Egyletünk, vagy sportszerűbben mondva a „Sese” ide-oda már 25 éve kapja és adja a gólokat. 1901 a hivatalos alapítási évünk ugyan, de bizony 1990-ban, sőt előbb is már együtt volt a mi lelkes gárdánk és a szó teljes értelmében keményen küszködtünk nemcsak a magunk bajával, hanem a football sport megteremtéséért is. 25 év elvégre nem olyan nagy idő és mégis a football életében elég hosszú, ha meggondoljuk, hogy akkor annak létezését teljes homály födte. 40 év előtt jöttem haza hosszabb angliai tartózkodásomból, de még azután is sokáig hírből sem ismerték a footballt itthon. A Budai Torna Clubnak van a fottball meghonosítása körül a legtöbb érdeme. Hozzánk Tarjánba a BTC derék úttörői 1902-ben és később a Postás Sport Club tagjai jöttek el felváltva néhány napra nyaralni és így kezdődött tulajdonképp azon lelkes sport munka, amelyhez oly kedves emlékeink fűződnek.
Amint hallom eljönnek, itt lesznek ők most is, meglepnek a mi ünnepünkön a férfiakká edzett derék bajtársaink. Bádonyi, Buda, Halmay Zoltán az úszó világbajnok, Skrabák, Sipos, Oláh, Cox D. J. az angol trainer, Beran, Kiss Gyula, Stolbe, Blasek, Fey, Bródy, Nyilassy, Gabrowitz és Harsády, mind megannyi neves sportember. Ezek nevelték a mi első régi lelkes gárdánkat, akikre most visszaemlékezni, és őket felemlíteni kötelességemnek tartom. A régi tarjáni bajtársaink közül kevesebben leszünk, nagyon szétszóródtunk. Ganz Viktor és a mi víg kedélyű Blaskó Samu centerünk Amerikában vannak. Krecsmár a gólképes balcsatárunk, Kaitán Ede, Lukács a jeles kapusunk és Ballada Béla a mi tagbaszakadt hátvédünk másfelé boldogulnak. Brozák, Kirner, Kilvády, Remenyik Károly leglelkesebb bajtársaink mindegyike a sors kegyetlen játékának áldozatai lettek és egyaránt megdöbbentő módon fejezték be ifjú, sok reményre jogosító életüket. Emlékezzünk meg ezúttal is kegyelettel róluk. Veszely, Stugner, Sedivi, Kádár Péter, Lapsánszky János, Schwarcz Tivadar, Sipka Róbert, Slivka Arnold, Koza, Csarba, Jancsek János és Szenes Arnold a postás még itt vannak, mint a szebb és lelkesebb idők élő tanúi. Voltak mecénások is, akiknek sovány volt ugyan a bugyellárisuk, de annál inkább lelkesedtek ügyünkért. Fel kell említenem boldogult Dr. Czigler Jakab jegyzőnket, akiben szinte csodálattal ismertük meg a világ legszótlanabb ügyvédjét, de akit egyúttal, mint lelkes sportbarátot tisztelünk. Janikovszky Dani viselte a leghálátlanabb tisztséget, ő volt a pénztáros, hogy honnan merítette a pénzt kiadásainkra, arra még ma is kíváncsi vagyok. Beszéltem eddig úttörőinkről, de hogy mondjam el az anyagiakról szóló jeremiádákat és azon ma már el sem képzelhető nehézségeket, amelyekkel meg kellett küzdenünk. A mai tarjáni footballista szinte magától értetődőnek találja, hogy a cipőjét, dresszét a bánya vagy a gyár adományozza, a sportteret pedig ingyen tatarozza. A mai publicumról ne is beszéljünk, hisz izgatottságában lelkileg együtt játszik a rugdalózó footballistával és a bírónál is jobban ismeri a szabályokat.
A mezítlábos ingyen nézők, a jövő aspiránsok hada pedig ma egyhangúan ítél és dirigál és visítva arrogálja magának a bíró jogait. Nem volt 25 év előtt nekünk se pályánk, se cipőnk, de még közönségünk sem, amely megértett volna bennünket. Az első merész lépésem az volt, hogy egy szép napon audienciára beállítottam a fennkölt szellemű, de szigorú Borbély vezérigazgatónk elé, akinek aztán elmondtam, hogy hát mit is óhajtunk és mi a szándékunk. Kértem engedje meg, hogy a kórház melletti dombot lehordhassuk és a régi vizes sás, lepte korcsolyateret, feltölthessük. Akármennyire magyaráztam a football lényegét, ő a régi futóméta labdajátékra gondolt. Ráhagytam, hogy futómétát játszunk és biciklizni fogunk, a fő elvégre is az volt, hogy a pálya elkészítése engedélyezve lett. Jöttek a többi gondok, 1 pár cipő, 1 labda 13-15 forintba került, ezt 20 krajcáros tagdíjakból nem lehetett fedezni. Publicum nem volt, akit meg lehetett volna sarcolni. Tehát nemcsak játékosokat, hanem főleg fizető közönséget kellett nevelni. A BTC tagjai ebben segítségünkre voltak, és a bemutató, a közönséget oktató, a footballt megkedveltető mérkőzéseket rendeztünk. Lassan, lassan azután megértésre találtunk, lettek barátaink, de voltak ellenségeink is. Boldogult Florek Bandi járásbíró barátunknak különösen nem tetszett a dolog. Nézte, nézte Nemessányi Gyulát, amint futball bírói tisztjét betöltve a pálya közepén a síppal fütyülgetett. Bosszút forralt, egy sípot vásárolt és mindennap reggel, délben, este amidőn hivatalba menet a Szilárdy-féle kúria táján találkoztak, bosszúját enyhítve a sípba belefújt tyű-ű-tyű-ű, és mellőzte Nemessányit, amit annak türelmesen el kellett viselnie.
1903-ban már dresszünk is volt, fehér nadrág pompás blúz fehér kék csíkokkal. No, de erre már meghívtuk az alakulásban levő besztercebányaiakat, azután visszaadtuk a vizitet. Szerencsétlenségünkre azonban Besztercebányán, mint rendesen szakadt az eső, és a tiszta fénylő dresszbe öltözött fiúk úgy néztek ki a mérkőzés után, mintha csokoládéba mártották volna őket, ami meglehetős lehangoltságot okozott. Így küzdve küzdöttünk és bízva bíztunk a jövőben. Gyarapodtunk, fejlődtünk, volt bajtársi szellem és összetartás, rend volt a pályán is, amelynek őréről lehetetlen még meg nem emlékeznem. Tudom, hogy mosolyogva gondolnak reá a régiek, ha az öreg Gondolovicsról beszélek. Ő volt az, aki rendben tartotta a pályát, de ha megkezdődött a training vagy éppenséggel a mérkőzés, akkor kicserélte a seprőt egy éktelen nagy fakarddal és a legkomolyabb dzsingiskháni ábrázattal és erélyes hadakozással töltötte be a rendőri hivatalát. Végtelen fegyelmet tartott a féktelen mezítlábasok, a jövendő footballistái között. A vén Zipser azonban, ha mindenütt is, csak éppen otthon nem tudott rendet teremteni és ebbeli elkeseredettségében egy szép napon itt hagyott a faképnél, Amerikába szökött, a kedves élete párja pedig kíméletlenül utána. Nem volt tehát Amerikában sem békessége, hazajött, de vesztére jött, mert nemsokára itthon volt az asszony is. És szegény Gondolovics, ismét csak elment, nem tudott máshová, elment a másvilágra. És tévednek, akik azt hiszik, hogy az oldalbordája oda már nem követte őt, mert bizony hiába írták a fejfára „Békesség lengjen porai felett”, a zsémbes asszony oda is elment utána hűségesen és következetesen. Visszaemlékeztünk. És örömmel emlékszünk vissza mindenkor a régi önzetlen lelkes csapatainkra, amelyektől távol állott az anyagiasság és csak a sport szeretetét ápolták oly önzetlenül, híven és derekasan a hazafias bajtársi szellemet. Ez ünnepen csak azt kívánom, hogy a régiek szelleme hassa át a mostani bajtársainkat is, hogy testben és lélekben megerősödve feltalálják azt a nemes élvezetet, melyet a sport nyújtani képes.
Közlemény: 27-én az acélgyári pályaavató ünnepségre megjelenésüket kilátásba helyezték a következők: őkegyelmessége Molnár Dezső tábornok, Dr. Bogdán Elek BTC elnöke, Mészáros Árpád BTC intézője, Sziczere Péter BTC football szakosztály elnöke, Kovács József BTC pénztárnoka, Bányai Miklós MLSZ főtitkára, Németh Zoltán Közép-magyarország kerületi elnöke. 1901-ben, tehát 23 évvel ezelőtt szerepelt BTC játékosok közül szintén megígérték eljövetelüket: Harsády József postaigazgató, Bádonyi Gyula postaigazgató, Buda István posta vezérigazgató, Oláh Károly MÁV ellenőr, Gabrovicz Emil postaigazgató, Kiss Gyula szövetségi kapitány, Skrabák István minisztériumi tisztviselő, Bródi Sándor FTC tréner, Blazsek Ferenc MÁV titkár. Az SSE elköltözött volt játékosai közül pedig Ballada Béla vállalkozó és Lukács Ottó gyárigazgató urak.
